Nagyvilág

Szánja-bánja tettét az oroszlánölő fogorvos

Hatalmas a felháborodás Cecil, a zimbawei oroszlán levadászása miatt, valószínűleg az amerikai fogorvos a leggyűlöltebb ember ma a világon, de ő már megbánta a tettét.

Írtunk már a mosolygós fogorvosról, Walter J. Palmer azzal vívta ki az elképesztő ellenszenvet, hogy megölte Zimbabwe (de talán egész Afrika) legismertebb oroszlánját. Cecil a Hwange Nemzeti Park lakója volt, és három éve került a hírekbe, amikor száműzte őt a családja, de ezek után alapított egy újabb falkát, amelynek ő lett a vezére.

 Kép: Twitter

A felháborodás akkora volt, hogy Palmer bezárta a rendelőjét, a BBC szerint azért ölte meg az oroszlánt, mert az hitte, a helyi hatóságok mindent elintéztek és beszerezték a szükséges engedélyeket. Majd hozzátette, ő nem tudta, hogy az oroszlán, amit először számszeríjjal megsebzett, majd lőfegyverrel lelőtt, ennyire híres és ekkora kedvenc.

A fogorvos két helyi vezetőjét közben Zimbabwéban bíróság elé állítják orvvadászatért, mert nem volt engedélyük. Ha bűnösnek találják őket, akár 15 év börtönt is kaphatnak. Palmert még egyik ország hatósága sem kereste meg, de azt mondta, „mindenben áll a rendelkezésükre, ha erre szükség lenne”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik