Nagyvilág

A Ryanair-vezér szerint egymás árait is közzé kéne tenniük a légitársaságoknak

ryanair (Array)
ryanair (Array)

Michael O’Leary szerint teljesen feleslegesek a jegyár-összehasonlító internetes oldalak.

A Ryanair légitársaság meglehetősen konfliktuskereső vezére, Michael O’Leary most az árösszehasonlító internetes oldalaknak megy neki: szerinte az olyan szolgáltatásoknak, mint az Expedia vagy az Opodo, semmi értelmük nincsen és nem is kellene létezniük. Ehelyett levelet írt négy másik vezető európai légitársaságnak, amiben azt javasolja: tegyék közzé saját honlapjaikon egymás árait.

„Teljesen felesleges harmadik szereplőre bíznunk ezt a dolgot” – mondta, hozzátéve, hogy a légitársaságoknak versenyezniük kell egymással. A felvetésre eddig egy konkurens vállalat sem reagált.

O’Leary egyébként is merész ötleteiről és csípős megjegyzéseiről ismert, egyebek mellett azt is felvetette már, hogy teljesen feleslegesen foglalják az ülések a helyet a repülőkön, kidobálná a széksorokat és állóhelyeket adna el. A légitársaságnak igencsak jól megy, igaz, ehhez kell az is, hogy az olcsó utazási lehetőségért cserébe minden kényelmetlenséget lenyeljenek az utasok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik