Nagyvilág

Nem csak a magyarok nem szeretik a bevándorlókat

menekültek (Array)
menekültek (Array)

A csehek sem. Minél kevésbé képzett valaki, annál jobban ellenzi a bevándorlást.

A csehek több mint 70 százaléka elutasítja a szíriai és észak-afrikai menekültek befogadását, az ukrán állampolgárok befogadását 44 százalék ellenzi, derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét pénteken hozták nyilvánosságra Prágában.

A prágai CVVM közvélemény-kutató intézet júniusban készített felmérése szerint a szíriaiak befogadását 71 százalék, míg az afrikaiakét 72 százalék ellenzi. A másik oldalon a szíriaiak befogadását 26 százalék, az afrikaiakét pedig 24 százalék támogatja. A menekültek befogadását leginkább a magasabb képzettséggel rendelkező állampolgárok támogatják.

A megkérdezettek 60 százaléka állította, hogy ismeri az Európába irányuló menekülthullám problémáját, és többé-kevésbé figyelemmel kíséri az eseményeket. Az emberek 20 százaléka viszont azt állította, hogy nem tud semmi konkrétumot a menekültproblémáról.

Az Európai Unió által korábban javasolt menekültkvótákat a megkérdezettek 79 százaléka utasította el, míg 18 százalék jónak tartja ezt a megoldást.

A cseh kormány néhány hete úgy döntött, hogy Csehország 2017 végéig 1500 menekültet fogad be. Ebből az idén 400 embert, jövőre 700-at, míg 2017-ben ismét 400-at. A kormány elképzelései szerint 1100 menekültet az olaszországi és görögországi táborokból, míg 400-at a közel-keleti táborokból fogadnának be. A menekültek elszállásolására a kormány új központokat alakít ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik