Nagyvilág
Börtön (Array)

20 évig lehet a rácsok másik oldalán a kommunista börtönparancsnok

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2015. 07. 24. 13:42

Húsz év börtönbüntetésre ítélte első fokon a bukaresti ítélőtábla pénteken Alexandru Visinescu volt román kommunista börtönparancsnokot, aki ellen emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt emeltek vádat.

A vádhatóság korábban huszonöt év szabadságvesztés kiszabását kérte. A 90 éves Visinescu 1956 és 1963 között a hírhedt Ramnicu Sarat-i börtönt irányította, ahol a politikai foglyokat kegyetlen testi és lelki kínzásnak vetették alá.

Visinescu az első volt kommunista börtönparancsnok, akit bíróság elé állítottak Romániában. A tíz hónappal ezelőtt kezdődött per első ítélete szerint megfosztják katonai rendfokozatától, és 300 ezer euró kártérítés kifizetésére kötelezik áldozatai hozzátartozóinak. Az új román büntetőtörvénykönyv szerint életfogytiglani börtönbüntetés szabható ki az emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt, de Visinescu esetében az elítélt magas kora miatt ez a büntetés nem alkalmazható.

A vádirat szerint a volt börtönparancsnok rendszeresen megsértette a politikai foglyok alapvető emberi jogait. Olyan feltételek között tartották őket fogva és olyan bánásmódnak vetették őket alá, amely a fizikai megsemmisülésükre irányult. Így például nem biztosították számukra a legszükségesebb gyógyszereket, orvosi kezelést, megtagadták a betegek börtönkórházba szállítását, éheztették a foglyokat. A hatóságok 138 embert azonosítottak, akik 1956 és 1963 között a szóban forgó börtönben raboskodtak, köztük a két világháború közötti korszak számos román politikusát, például Ion Mihalachét, a parasztpárt alapítóját.

A vádirat szerint a börtönparancsnokot személyes felelősség terheli a történtekért, hiszen az akkori börtönviszonyokat szabályozó hivatalos rendelkezések csak az előfeltételeit teremtették meg a kiirtást célzó börtönök és munkatáborok felállításának. A politikai foglyok megsemmisítésére irányuló konkrét intézkedéseket a börtönparancsnokokra bízták – állapította meg a dokumentum.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Celje, 2018. május 11.
Orbán Viktor miniszterelnök (k), Janez Jansa, a Szlovén Demokrata Pár (SDS) elnöke (j) és Milan Zver, az SDS európai parlamenti képviselője (b) az SDS kampányrendezvényén Celjén, a Golovec csarnokban 2018. május 11-én. Szlovéniában június 3-án előrehozott parlamenti választásokat tartanak.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.