Nagyvilág

Görög válság: megkezdődnek a tárgyalások a hitelezőkkel

görögország (Array)
görögország (Array)

Péntektől egyeztetnek a nemzetközi hitelezők szakértői Athénban a görög kormány képviselőivel a csaknem 86 milliárd euró összegű harmadik segélycsomagról. Athénban azt is bejelentették csütörtökön, hogy a jövő héten döntenek a csaknem négy hete bezárt tőzsde újranyitásának időpontjáról.

A görög pénzügyminisztérium csütörtökön azt közölte, hogy az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB), a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) szakértői péntektől egyeztetnek az új segélycsomag részleteiről. Görög közlés szerint a hitelnyújtók a segélycsomag kapcsán nem fogalmaznak meg újabb követeléseket, az eddigieket pedig már jóváhagyta a görög parlament.

A görög pénzügyminisztérium közlése szerint augusztus 20-ig le akarja zárni a tárgyalásokat, amikor az EKB-nak több mint 3,3 milliárd eurót kell visszafizetni.

Ugyancsak csütörtökön jelentették be, hogy a jövő héten döntenek a június 29-ike óta zárva tartó athéni tőzsde újranyitásának időpontjáról. Ezen a napon zárták be a bankokat is, amelyek hétfőn nyitottak ki újra, miután az előző héten az uniós tagállamok rábólintottak arra, hogy az Európai Pénzügyi Stabilizációs Mechanizmus (EFSM) felhasználásával három hónapra áthidaló kölcsönt kapjon Athén. Az összegből esedékes és már lejárt adósságát rendezte Görögország.

Egy görög illetékes azt mondta, hogy a görög bankok újratőkésítésére lesz szükség azután, hogy augusztus elején elvégzik a pénzintézetek bankterhelési próbáját (stressz-teszt).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik