Nagyvilág
török robbantás suruc (Array)

Azonosították a brutális török merénylet gyanúsítottját

Horváth Balázs
Horváth Balázs

hírszerkesztő. 2015. 07. 21. 13:51

A hétfői merényletben 32-en haltak meg a szíriai határnál fekvő Surucban – most kiderülhet ki áll a háttérben.

Ahmet Davutoglu török kormányfő a Surucot is magában foglaló Sanliurfa tartományban, egy sajtótájékoztatón kedden elmondta: jelenleg vizsgálják, hogy a gyanúsítottnak milyen külföldi vagy törökországi kapcsolatai vannak. A kormányfő hozzátette: a legvalószínűbb az, hogy a támadás mögött az Iszlám Állam áll, amely a szomszédos Szíriában és Irakban is jelentős területeket vont ellenőrzése alá. Mindemellett Davutoglu nem fedte fel a gyanúsított kilétét.

A kormányfő arról is beszélt, hogy a kabinet szerdai rendkívüli ülésén további biztonsági intézkedésekről dönthetnek a szíriai határ védelme érdekében. “Megvitatunk majd egy akciótervet, amelynek részét képezik a határainkon bevezetendő újabb biztonsági intézkedések is” – hangsúlyozta a kormányfő, hozzátéve, hogy minden szükséges lépést megtesznek a támadás felelősei ellen, legyen szó bárkikről. Mint mondta, a merénylet ügyében indított vizsgálatot amilyen gyorsan csak lehet, le akarják zárni.

A Törökország délkeleti részén fekvő, a szíriai belháborútól sokat szenvedett szíriai határvárostól, Kobanitól mindössze 10 kilométerre található Surucban hétfőn egy kulturális központ előtt történt robbantás. Az épületben a Szocialista Ifjúsági Szövetség nevű szervezet háromszáz tagja gyűlt össze, hogy előkészítse utazását Kobaniba, ahol a város újjáépítésében akar segédkezni. A merényletnek a 32 halálos áldozaton túl mintegy 100 sebesültje is van, közülük 29-en még kórházi kezelésre szorulnak.

Egyelőre senki se jelentkezett a merénylet elkövetőjeként, és az Iszlám Állam sem vállalta magára a terrorcselekményt – írja az MTI.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.