Nagyvilág

Moszkva “paródiának” nevezte az ukrán alkotmányreformot

putyin (Array)
putyin (Array)

A minszki békeszerződésbe foglalt intézkedések "paródiájának" nevezte Oroszország pénteken a szakadár kelet-ukrajnai megyék számára nagyobb önállóságot biztosítani hivatott alkotmányreform tervét.

A reformtervezetet “nem csupán Donyeck és Luhanszk valódi képviselői nélkül készítették elő, de a legkisebb mértékben sem vették figyelembe Délkelet-Ukrajna érdekeit” – olvasható az orosz külügyminisztérium közleményében.

“Az a próbálkozás, hogy úgy állítsák be ezt a szöveget, mint a minszki megállapodásokban foglalt kötelezettségek teljesítését, közönséges paródia, amely senkit sem téveszthet meg” – áll a közleményben.

Az ukrán parlament képviselői csütörtökön úgy döntöttek, hogy az alkotmánybírósághoz küldik véleményezésre az alkotmánymódosítás decentralizációra vonatkozó elnöki tervezetét. A szöveg két olvasásban történő elfogadása előtt szükség van az alkotmánybírósági jóváhagyásra.

A tervezet több hatáskört juttatna a megyei és városi tanácsoknak (önkormányzatoknak), de a várakozásokkal ellentétesen nem biztosítana félautonóm jogállást a szakadárok kezén lévő területeknek. A reformtervezet értelmében e különleges státust külön törvényben kell szabályozni, és csak három évre adnák meg.

A decentralizáció és a különleges jogállás biztosítása a donyecki és luhanszki szakadárok számára szerepel a februárban Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök közvetítésével, Vlagyimir Putyin jelenlétében aláírt megállapodásokban.

“Felszólítjuk az ukrán felet, ne keltsen tovább olyan látszatot, mintha a konfliktus politikai rendezésén munkálkodna, és tartsa be pontosan a 2. minszki megállapodások szellemét és betűjét” – hangsúlyozta az orosz külügyminisztérium.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik