Nagyvilág
malac (Array)

Légkondicionálóval szerelik fel a disznóólakat az olasz gazdák

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2015. 07. 17. 17:51

Zuhanyzókat és légkondicionálót szerelnek be a tehénistállókba, disznóólakba az olasz gazdák, hogy a perzselő hőségben felfrissülést biztosítsanak állataiknak.

Az Olaszországba Afrika felől érkező újabb hőhullámban az állatok is szenvednek, hiszen 40 Celsius-fok körüli hőmérséklet volt a jellemző pénteken. Több mint egy évtizede az idei július a legforróbb Itáliában.

“A helyzet aggasztó, különösen a Pó folyó völgyében, ahol az ország legnagyobb állatfarmjai vannak. Az istállókat kisebb zuhanyzókkal, ventillátorokkal és légkondicionálókkal szereltük fel, hogy lehűtsük a teheneket és a sertéseket” – jelentette be a Coldretti mezőgazdasági csoport.

Közleményük szerint július első felében a nagy meleg miatt az olasz tehenek a szokásosnál 50 millió literrel kevesebb tejet adtak, a tyúkok 5-10 százalékkal kevesebb tojást tojtak. A verejtékező sertések is szenvednek, 28 Celsius-fok feletti hőmérsékleténél elvesztik étvágyukat és a szokásosnál 40 százalékkal kevesebbet esznek.

A gazdák fokozottan figyelnek az állatok itatására is, amelyek a hőségben az átlagosnál kétszer több folyadékot fogyasztanak. A helyzetet tovább fogja rontani a Charon nevű anticiklon érkezése, amely július végéig tartó kánikulát hoz Olaszországba.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Oregon landscape - Crown Point overlooking the Columbia River and the Gorge
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.