Nagyvilág

Terrorcselekményeket akadályoztak meg Franciaországban

franciaországi robbanás (Array)
franciaországi robbanás (Array)

Kedden robbanás történt egy vegyi üzemben, de nem járt károkkal és áldozatokkal. Feltehetően  szándékosan követték el.

Terrorcselekményeket hiúsítottak meg a hét elején Franciaországban – jelentette be szerdán este Francois Hollande államfő.

Hollande-t egy dél-franciaországi vegyi üzemben kedden történt robbanásról kérdezték az újságírók, amelyet feltehetően szándékosan követtek el. Erre reagálva beszélt az elnök a terrorcselekmények megakadályozásáról és hozzátette: Bernard Cazeneuve belügyminiszter csütörtökön részletes tájékoztatást ad az ügyről. A robbanásnak egyébként nem voltak áldozatai és károkat sem okozott.

A France2 közszolgálati televízió úgy értesült, hogy a hét elején Dél-Franciaországban és Párizsban négy embert őrizetbe vettek. Az iszlamista körökhöz közel álló gyanúsítottak állítólag olyan nyilvános megjegyzéseket tettek, melyek arra utaltak, hogy terrortámadásokra készülnek.

Július 7-én egyébként legalább 150 robbanóeszközt és dinamitot loptak el egy katonai létesítményből, harminc kilométerre onnan, ahol a keddi robbanás történt. A hatóságok egyelőre nem tudták megmondani, hogy a két eset között lehet-e kapcsolat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik