Nagyvilág

Kisöpörhetik Kárpátalja vezetését a munkácsi balhé után

munkacsi-harcok(960x640).jpg (Array)
munkacsi-harcok(960x640).jpg (Array)

A megyét eddig kormányzó Vaszil Hubal ingerülten reagált leváltásának hírére, szerinte a rendőri vezetőket kellene számon kérni. Erre is sor kerülhet még szerdán délután.

A munkácsi fegyveres összetűzést követően várhatóan távozik Kárpátalja megye kormányzója, aki a megyei és a munkácsi rendőri vezetőket is magával rántaná – tudósít az MTI.

„Nem fogadom el, hogy rám süssék a korrupció bélyegét” 

Vaszil Hubal a Facebookon azt írta: meggyőződése, hogy most rendteremtéssel kell foglalkozni, nem politikával. Ezért mindenekelőtt a megye belügyi főosztályának vezetőjét és Munkács rendőrparancsnokát kell leváltani – jelentette ki.

Úgy tudni, Hubal leváltásáról hétfőn döntöttek Kijevben a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács katonai kabinetjének ülésén, melyen Petro Porosenko ukrán elnök is részt vett. Hubal ugyanakkor szerda délutáni, ungvári sajtótájékoztatóján azt mondta: ő még nem látott a leváltásáról szóló okmányt és úgy véli, munkájával erre nem is adott okot. „Soha nem fogadom el, hogy rám süssék a csempészés és a korrupció bélyegét vagy azt, hogy én, vagy azok az emberek, akikért felelős vagyok, részt vettünk ezekben a dolgokban” – közölte.

Luhanszkból jöhet az utód

Állítólag már Hubal utódja is megvan Hennagyij Moszkal személyében, aki a szakadárok által elfoglalt Luhanszk megye katonai-polgári közigazgatását vezette. „Ha az államfő ilyen döntést hozott, akkor legyen így” – kommentálta Hubal, aki azt mondta: mindazzal kapcsolatban, ami a munkácsi tűzharcot megelőzte, figyelmeztették a rendvédelmi szerveket és Kijevet, de senki nem hallgatta meg.

Szerdán délután Kárpátaljára várják Porosenko elnököt, aki várhatóan beiktatja hivatalába az új kormányzót. Kijevi sajtóértesülések szerint az államfőt Arszen Avakov belügyminiszter is elkíséri, amiből arra lehet következtetni, hogy a rendőri vezetők személyében is változás lesz.

A konfliktus hátterében egyébként sokan a csempészpiac felosztása körüli vitát sejtik, ezért Arszenyij Jacenyuk kormányfő hétfőn leváltotta a kárpátaljai vámparancsnokság vezetőit, Porosenko pedig elrendelte az Ukrajnában működő törvénytelen fegyveres szervezetek lefegyverzését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik