Nagyvilág

Scott Walker is bejelentkezett a republikánus jelöltségért

Scott Walker (Array)
Scott Walker (Array)

Kemény konzervatív politikus, de elég népszerű.

Scott Walker wisconsini kormányzó hétfőn hivatalosan is bejelentette, hogy versenybe száll az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltségéért.

A keményvonalas jobboldali nézeteiről ismert Walker felmérések szerint már hivatalos ringbe szállása előtt is a több mint tucatnyi indulót számláló republikánus mezőny egyik legnépszerűbb tagja volt. A legfrissebb közvélemény-kutatási eredmények szerint a republikánus választók 9-10 százaléka szavazna rá, s ezzel a második-harmadik legnagyobb támogatottsággal bíró konzervatív elnökjelölt-aspiráns.

A kormányzó a Wisconsin állambeli Waukesha városában jelentette be indulását helyi idő szerint hétfőn este. Beszédében a Republikánus Párt jobbszárnya számára fontos társadalmi-gazdasági kérdésekben kormányzóként elért eredményeit hangoztatta. Azt, hogy Wisconsinban csökkentették az adókat és az állami kiadásokat, harcot hirdettek a szakszervezeteket ellen, az abortuszt korlátozó törvénykezést léptettek életbe, enyhítették a fegyverviselési szabályozást, valamint a tanárok és egyetemi oktatók “kiváltságait” megnyirbáló oktatási reformokat hoztak.

Külpolitikai elképzeléseit illetően az “iszlamista terrort” nevezte az Egyesült Államokra leselkedő legfőbb nemzetbiztonsági fenyegetésnek, és – sok más egyéb mellett – azért gúnyolta Barack Obama elnököt, mert a klímaváltozás elleni küzdelemre összpontosít.

Scott Walker 2012-ben szerzett széleskörű országos ismertséget az Egyesült Államokban, amikor is szakszervezetek kezdeményezték visszahívását, mert a kormányzó megfosztotta a közalkalmazottakat a kollektív béralku jogától, és a munkavállalói érdekvédők több szerzett jogát is korlátozta. Miután Walker “túlélte” a visszahívási szavazást, a republikánusok egyik sztárpolitikusa lett.

Ugyanakkor elemzők arra is figyelmeztettek, hogy ha a wisconsini kormányzó elnyerné a Republikánus Párt elnökjelöltségét, kompromisszummentes és megosztó konzervatív nézetei hátrányt jelenthetnek számára a szilárd pártpreferenciával nem rendelkező, jellemzően mérsékelt szavazók megnyerésében a 2016-os elnökválasztáson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik