Nagyvilág

Amerika sem állította meg az Iszlám Államot

iszlám állam (Array)
iszlám állam (Array)

A szélsőséges szervezet annak ellenére visszafoglalta Aín-Issza városát, hogy az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció légicsapások sorozatát mérte a környékre.

Az Iszlám Állam fővárosának számító Rakkától mindössze 50 kilométerre fekvő Aín-Isszát és a környékbeli településeket két hete foglalták el a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) fegyveresei. A város stratégiai jelentőségét az adja, hogy az északnyugat-szíriai Aleppót és az észak-iraki Moszult összekötő országúton helyezkedik el.

Helyi aktivisták Rakkában vasárnap még arról számoltak be, hogy legkevesebb 16 légicsapás érte a szélsőségesek szíriai “fővárosát”, a robbantások megrázták a várost és pánikot okoztak a lakosok körében. Ez volt az egyik leghevesebb légitámadás, amelyet a Washington vezette terrorellenes koalíció végrehajtott – mondta Thomas Gilleran alezredes, a koalíció szóvivője. A cél az volt, hogy hátráltassa az Iszlám Államot az utánpótlás eljuttatásában Irakba és egész Szíria területére. Az OSDH közlése szerint a csapások egyebek közt hét hidat pusztítottak el.

A szélsőséges szunnita Iszlám Állam tavaly júniusban villámhadjáratot indított, és elfoglalta Szíria és Irak jelentős részét. Később kalifátust kiáltott ki az általa ellenőrzött területeken, és Rakkát nevezte meg “fővárosának”. A nemzetközi terrorellenes koalíció tavaly augusztus óta támadja légicsapásokkal az IÁ iraki hadállásait, s a katonai műveletet szeptemberben kiterjesztette Szíriára is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik