Nagyvilág
iszlam-allam(960x640).jpg (Array)

Légicsapás végzett a dzsihadisták egyik vezetőjével

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2015. 07. 03. 05:38

Szíriai területen végrehajtott amerikai légicsapás végzett az Iszlám Állam egyik fontos vezetőjével, aki öngyilkos merénylők külföldi toborzását irányította a dzsihadista szervezeten belül.

A hírt helyi idő szerint szerda este közölte az amerikai védelmi minisztérium. A tunéziai Tarik bin Tahar al-Avni al-Harzi nevű dzsihadista a külföldiek toborzása mellett az iraki öngyilkos akciók irányításában, a szervezetnek címzett pénzügyi adományok összegyűjtésében és a fegyverbeszerzésben is fontos szerepet töltött be. Halálával az IÁ nehezebben tud majd külföldi harcosokat vinni a szíriai és iraki hadszíntérre, illetve nehezebben tudja majd felszerelését és csapatait mozgatni az iraki-szíriai határon – mondta Jeff Davis, a Pentagon szóvivője.

A férfi az amerikai hatóságok információi szerint 2013 óta gyűjtött pénzt a dzsihadistáknak, és egy alkalommal az ő közbenjárásával sikerült eljuttatni egy kétmillió dolláros felajánlást egy katari pénzembertől az IÁ-nak. Egy évvel később már az IÁ iraki öngyilkos akcióiért felelős “emírje”, azaz vezetője lett, majd a török-szíriai határ térségében vette át az IÁ-hoz csatlakozni vágyó külföldiek toborzásának, kiképzésének és Szíriába juttatásának irányítását. Egyebek mellett Angliából, Albániából, Dániából és Észak-Afrikából toborzott harcosokat a szervezetnek – jelentette külügyminisztériumi tájékoztatásra hivatkozva a The Wall Street Journal amerikai üzleti lap honlapján.

A dzsihadistával még június 16-án végzett egy amerikai dróncsapás, de halálhírét csak most közölték. A Pentagon nemrég arról is beszámolt, hogy Harzi testvérét egy nappal korábban ölték meg az iraki Moszul városában. A fivérnek az amerikai hatóságok szerint köze volt az Egyesült Államok bengázi képviselete ellen 2012-ben elkövetett terrorakcióhoz, amelyben négy amerikai állampolgár, köztük az Egyesült Államok líbiai nagykövete is életét vesztette.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.