Nagyvilág

Túl sok a turista Barcelonában, egyelőre nem lesznek új szálláshelyek

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2015. 07. 02. 17:24

Felfüggesztik az új idegenforgalmi szálláshelyek engedélyezését Barcelonában, várhatóan a jövő év elejéig, amíg felülvizsgálják a jelenlegi szabályokat és elkészül a város új turisztikai szabályozási terve - jelentette be Ada Colau polgármester csütörtökön.

Korábban a témában:

A három héttel ezelőtt hivatalba lépett új városvezető már a választási kampányában is kilátásba helyezte ezt a lépést, amelyet egyebek mellett azzal indokolt, hogy bizonyos kerületeken hatalmas a turisztikai nyomás, és a helyieket zavarja a túl nagy turistaforgalom, amiből sok konfliktus adódott már eddig is.

“Prioritás volt a rendcsinálás” – fogalmazott a polgármester, aki azt is mondta, egy “pillanatfelvételt” készítenek, értékelik a meglévő szálláshelyek kínálatát majd valamennyi érdekelt fél véleményét kikérik, és figyelembe véve más európai városok tapasztalatait alkotják meg az új turisztikai modellt. Ada Colau hangsúlyozta: lépése nem veszélyeztet munkahelyeket, mert nem érinti a turistaforgalmat.

A barcelonai polgármester döntése mintegy 30 folyamatban lévő projektet, köztük luxusberuházásokat is érint. A jogszabályok lehetővé teszik, hogy akár két évig is meghosszabbítsák az engedélyezési moratóriumot, de a városvezető azt ígérte, hogy az új szabályozás már 2016 első negyedévében hatályba fog lépni.

A barcelonai szállodákat tömörítő grémium (GHB) a bejelentés után közölte: azt várják a polgármestertől, hogy a munka kiterjed az illegálisan működő szálláshelyek felszámolására is. A katalán kormány hibának tarja a városvezető döntését, amelyet egyoldalúnak és önkényesnek nevezett.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.