Nagyvilág

Schulz: ha a görög szavazáson győznek az igenek, új választásra lesz szükség

martin-schulz(210x140).jpg (Array)
martin-schulz(210x140).jpg (Array)

Ha a vasárnapi görög népszavazáson az "igen" szavazatok kerülnének többségbe, technokrata kormányt kellene létrehozni, amely új választások megrendezéséig irányítaná az országot - vélekedett a német sajtóban csütörtökön megjelent interjújában Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke.

A Handelsblatt című üzleti napilap hasábjain az európai tisztségviselő kifejtette: ha a görög nép többsége “igennel” voksol, azaz a hitelezőkkel való megállapodást és az ezzel összhangban lévő reformprogramot támogatja, akkor új választásokra lesz szükség, hogy véget vessenek a “Sziriza-korszaknak”.

Schulz szerint a választásokig tartó átmeneti időszakban technokrata kormánynak kellene vinnie az ország ügyeit, hogy folytatni lehessen a tárgyalásokat. “Ha ez az átmeneti kormány ésszerű módon lesz képes megegyezni a hitelezőkkel, az a Sziriza-korszak végét jelenti majd” – mondta az EP elnöke, aki felelőtlennek nevezte Alekszisz Ciprasz baloldali radikális politikáját. Szerinte Ciprasz demagóg módon manipulálja honfitársait.

Martin Schulz a nap folyamán más német médiumokban is bírálta a görög miniszterelnököt és pártját. Egy másik – kevésbé jelentős – német lapnak adott, ugyancsak csütörtökön megjelent interjújában kiszámíthatatlannak és “rendkívül fárasztónak” nevezte Ciprasz tárgyalási taktikáját. Nagyon nehéz újabb segélycsomagról beszélni akkor, amikor teljes a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy Athénban miként alakulnak a dolgok – hangoztatta Schulz. “Ez a magatartás fárasztó és kiábrándító” – utalt Cipraszra Schulz, de úgy értékelte, hogy még mindig elkerülhető a görög államcsőd és Görögország kiválása az euróövezetből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik