Akármit állít a kormány, a Röszke környékén Magyarországra átólálkodó menekültek nem Kiskunfélegyházán vagy Csornán képzelik el az életüket (pedig ez Áder János elnökünk szülővárosa!). Amint rést találnak a pajzson, iszkolnak tovább Nyugat- és Észak-Európa tehetősebb államaiba: Ausztriába, Svájcba, Németországba, a Benelux-államokba, a Brit-szigetekre és persze Skandináviába. Ez utóbbi régióban egészen máshogy állnak hozzájuk, bár az utóbbi években kiéleződtek itt is a konfliktusok az őslakos dánok vagy svédek és a bevándorlók vagy első generációsok között.
Norvégia évi 1200 menekült letelepülését tette lehetővé, ők is csak akkor kaptak menedékjogot a Norvég Bevándorlási Igazgatóságtól (UDI), ha hazájukban valóban üldöztetésnek vannak kitéve. A jogszabályok szerint a norvégok olyanokat is befogadnak a kvótákon belül, akik nem lépték feltétlenül át illegálisan az ország határait, hanem maga Norvégia ajánl nekik lakhatást és menedéket. A kvótákról a norvég parlament, a Storting dönt évről évre, az Igazságügyi és Közbiztonsági Minisztériumban pedig arról határoznak, milyen csoportokat fogadnak be.
Stockholm melletti spontán tábor: a svédek a menekültek lakhatását se tudják jól megoldani.
Fotó: Europress/Getty Images/Casper Hedberg
Így illesztik be a migránsokat
Az ország márpedig keményen szelektál: elsőbbséget élveznek például a sebezhető nők vagy épp a családok. Maga az UDI küldi ki embereit, hogy meggyőződjön róla, kiket utaztatnak Norvégiába. Ezután jön a következő rész, találni kell egy norvég települést, ami befogadja az illető(ke)t. Ezután megkapnak egy hat hónapra szóló belépési engedélyt, ideiglenes útlevelet és persze vízumot. A kiválasztott menekülteket még a beutazás előtt kurzuson készítik fel arra a sokkra, ami a jóléti Norvégiában érheti majd őket (a brutális ottani árakról nem is beszélve). A négynapos kurzusokat már korábban beilleszkedett bevándorlók tartják nekik.
Amint megérkeztek, beindul az adminisztrációs henger, be kell jelentkezni a rendőrségen, kapnak személyi igazolványt és az adóhatóság is nyilvántartásba veszi őket. Megkezdődhet a norvégiai élet, aminek során három év elteltével és bizonyos feltételek teljesülésével az illető állandó tartózkodási engedélyt, majd hét év után akár állampolgárságot is kaphat. Aztán jöhet a családegyesítés, ami élettárs vagy házastárs, jegyes, gyerek vagy szülők esetén jöhet létre.
Oslóban a türelem
Előbb azonban be kell illeszkedniük, Norvégia ehhez is lórúgásnyi lökést ad. Egy Eritreából érkezett menekülttel itt tényleg megfordul a világ, ezért beleverik a bokmalt, a pénzügyi tudnivalókat, meg úgy alapból azt, hogyan működik ez a fura társadalom ebben a szar időjárásban. Eddig tartott a rendszer működése és a sok pozitívum. Aki járt valaha Oslo Grönland-negyedében, jól tudja, hogy a város mennyi embernek adott menedéket, és ez Norvégiában is megszólaltatta a kritikus hangokat. 2013-ban a helyszínen hallottunk olyan véleményeket, miszerint erős túlzás a felzárkóztatás jegyében egyből táblagépet és okostelefont juttatni az államtól a bevándorlóknak.
Befogadás európai módra
Érdekesség, hogy a menekültek befogadására egy európai ernyőszervezet is létrejött, a European Resettlement Network. Az áttelepítési hálózat ráadásul nemcsak gazdag nyugati államokat vont be, hanem cseh, lengyel és román tagja is van. Sokat mutató térképet is elhelyeztek az oldalon, ami bemutatja, a szír háború menekültjein ki mennyit segített. A lenti térképen az látható, melyik ország mennyit ígért. Míg a németek 20 ezer, de a norvégok, svédek, svájciak és osztrákok is ezren felüli befogadást ígértek, addig Magyarország 30 főre tett ígéretet, bár ezzel bőven nem lógunk ki a régióból.
Tavaly a helyettes igazságügyi miniszter kelt útra, meg sem állva Eritreáig, ahol megpróbálta leüzletelni 500 migráns visszatoloncolását a középkori szintű elnyomó államba. Az indiai bevándorló szülők gyermekeként született Himanshu Gulati azt akarta megakadályozni, hogy Norvégia vonzó célponttá váljon az afrikaiak előtt, pláne, hogy 2013-ban a menedékkérők 27 százaléka eritreai volt. Pont a fent részletezett rendszer vonzza a menedékkérőket, ami sokaknak adja meg gyorsan, precízen és busásan a menedékjogot. “Az ilyen hírek futótűzként terjednek az eritreai közösségekben” – mondta a Guardiannak egy Oslóban élő eritreai orvos.
Tudathasadásos Skandinávia
Van gond a svédeknél is: Stockholm úgy döntött, minden európai országnál több szír menekültet fogad be, csakhogy a New York Times cikke szerint akadt néhány bökkenő: alig tudtak a sok érkezőnek lakást biztosítani, eleve törékeny a bevándorlók és helyiek együttélése, ami itt már kicsúcsosodott zavargásokban is, ráadásul Svédországban is magas a fiatalok között a munkanélküliség. És ez a tendencia nem tetszik a svédeknek sem, olyannyira nem, hogy a szélsőjobbos, bevándorlásellenes Svéd Demokraták szeptemberben 13 százalékot szereztek a választásokon.
Az említett norvégok már a szírek közül se fogadnak be annyi embert, sőt nem is vállaltak be tízezreket, mint Svédország. A különbség abban áll a két ország között, hogy a svédeknél nemzeti konszenzus van abban, hogy alap befogadni, aki rászorul, mindegy, mennyibe kerül, míg a norvégok “ami a szívünkön, az a szánkon” módon kőkeményen felteszik a kérdést: megéri befogadni nekünk mindenkit? Kiszámolták például, hogy annyit költ az állam egy menekültre, amennyiből 26-ot el lehetne látni egy jordán menekülttáborban.
Az egész tudathasadásos skandináv helyzetet a legjobban két idézet írja le. Az egyik a svéd Magnus Ranstorp terrorellenes szakértőé, a második a híres Jan Egelandé, a Norvég Menekültügyi Tanács vezetőjéé:
“Mi vagyunk a világ erkölcsi őrei. Nem vívtunk egy háborút sem 200 éve. Tisztességesek vagyunk. De néha ez a tisztesség nem találkozik a valósággal.”
“Szíria lángokban áll. Libanon csordultig tele van. Az emberek elvéreznek a határ mindkét oldalán. Még több olyan embert kell befogadnunk, akiken nem tudunk segíteni a térségben – beleszámítva a betegeket és rokkantakat. Ha Norvégia nem fogadja be őket, ki tudná?”
