Ebben az esetben a világ országainak közös erővel kell “domesztikálniuk” az újonnan létrejövő, radikális államot – olvasható a Foreign Policy című amerikai külpolitikai folyóirat friss elemzésében.
Stephen M. Walt, a cikk szerzője, a Harvard Egyetem professzora szerint fel kell készülni a legrosszabb forgatókönyvre, és át kell gondolni, mi a teendő, ha az Iszlám Állam végül győzedelmeskedik. A szakértő “győzelem” alatt nem azt érti, hogy a dzsihadisták egy, az iraki Bagdadtól a marokkói Rabatig terjedő kalifátust hoznak létre, ahogy azt propagandaanyagaikban hirdetik, hanem azt, hogy a csoport megszilárdítja hatalmát az általa jelenleg uralt területeken és sikerrel visszaveri a megsemmisítésére irányuló törekvéseket.
Ez a lehetőség egyre fenyegetőbb, különös tekintettel a iraki hadsereg sorozatos harctéri kudarcaira. A kormányerők gyengesége miatt az elemző az egyetlen megoldást egy nagyszabású külföldi katonai beavatkozásban látja, ez azonban kizárólag egy arab koalíció keretében képzelhető el, az Egyesült Államok ugyanis – a szerző szerint helyesen – ezúttal nem hajlandó harcoló erőket küldeni a térségbe.
Barry Posen, az amerikai Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) professzora szerint az iszlamisták győzelme esetén Washingtonnak hasonlóan kellene kezelnie az Iszlám Államot, mint a korábban hatalomra jutott többi radikális mozgalmat: a feltartóztatási politikával.
Jelenleg nincs komoly befolyás
A szerző hangsúlyozta, hogy vérszomjassága és hátborzongató tettei dacára az IÁ valójában nem erőteljes globális szereplő. Az iszlamista csoport látszólag sikerrel szólította meg a társadalom peremére sodródott fiatalokat, a dzsihadistákhoz külföldről csatlakozott 25 ezer ember a Föld hétmilliárdos lakosságához képest azonban mégsem számít olyan soknak, s ami ennél is fontosabb, ez a szám a világ muzulmán lakosságához képest is elenyésző.
Az Iszlám Állam fegyveresei kétségtelenül követhetnek el terrorcselekményeket a szunnita milícia által uralt területeken kívül is, jelenleg azonban nem tűnik úgy, hogy a csoportosulásnak Irak nyugati és Szíria keleti részén túl is komoly befolyása lenne.
Mi több, az IÁ hatalmának a szakember szerint számos korlátja van, a “kalifátus” jelenlegi területe természeti erőforrásokban szegény és híján van komoly ipari bázisnak. A dzsihadista hadsereg katonai képességei pedig még egy regionális hataloméval sem összemérhetők. A radikálisok ráadásul rendre komoly ellenállásba ütköznek a szunnita területeken kívül, például a kurdok lakta régiókban vagy a síita többségű Bagdadban, ahol nem tudják a maguk hasznára fordítani a helyi lakosságnak az iraki vagy a szíriai kormánnyal szembeni ellenérzéseit.
MTI / AP
Az IÁ továbbá már rég nem rendelkezik a meglepetés erejével, a terrorcsoport jelentette fenyegetés mára mindenki számára nyilvánvalóvá vált, az arab országok ezért mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy náluk ne tudjon gyökeret verni egy hasonló szervezet.
Nem tűnik lehetetlennek, hogy ha nem sikerül legyőzni, akkor a kalifátus, amely már jelenleg is adókat szed, őrzi a határait és fegyveres erőket tart fenn, a jövőben tartós kormányzati intézményeket hoz létre. És ha ez bekövetkezik, akkor bizonyos országok valószínűleg előbb-utóbb törvényes kormányzatként fogják elismerni az Iszlám Államot.
Ez első hallásra rendkívül abszurdnak tűnhet, a nemzetközi közösség azonban számos alkalommal próbált már meg sikertelenül kirekeszteni forradalmi mozgalmakat, hogy végül kelletlenül elismerje őket. A nyugati államok az 1917-es forradalmat követően még évekig nem ismerték el a Szovjetuniót, az Egyesült Államok pedig csak 1979-ben létesített diplomáciai kapcsolatokat a Kínai Népköztársasággal, harminc évvel annak megalapítása után. “Ezek után biztosak lehetünk benne, hogy az Iszlám Állam egy napon nem lesz a nemzetközi közösség legitim tagja, hellyel az Egyesült Nemzetek Szervezetében?” – tette fel a kérdést Stephen M. Walt.
Jönnek a kompromisszumra hajlók
Sokak szerint az IÁ-t az elkövetett barbár cselekedetek örökre kizárták a civilizáltnemzetek sorából, a történelmi tapasztalatok azonban itt is mást mutatnak. Elég csak utalni a halálos áldozatok millióit követelő bolsevik és maoista terrorra. Ahogyan Charles Tilly amerikai szociológus írta, az államépítés rendkívül “brutális vállalkozás” volt évszázadokon keresztül, az államalapítók számos olyan dolgot tettek, amely ma teljességgel elfogadhatatlan.
A radikális vagy forradalmi mozgalmaknak ugyanakkor fel kellett hagyniuk a legkegyetlenebb cselekedeteikkel ahhoz, hogy a nemzetközi közösség elfogadott tagjaivá válhassanak. Kenneth Waltz, a nemzetközi kapcsolatok szakértője szerint végül minden radikális állam “hozzáidomul a rendszerhez”. Idővel ezen mozgalmak vezetői rájönnek, hogy grandiózus elképzeléseik nem fognak valóra válni és az eredeti céljaikhoz való görcsös ragaszkodás költséges, kontraproduktív és veszélyeztetheti hosszú távú életben maradásukat.
A szervezeteken belül előbb-utóbb megjelennek a kompromisszumot pártoló, pragmatikusabb hangok, s az új államok fokozatosan alkalmazkodni kezdenek a nemzetközi normákhoz, és páriából akár partnerré is válhatnak. Persze továbbra is okozhat problémákat a világpolitikában, de már nem teljesen kívülállóként.
Ez a “szocializációs” folyamat viszont nem megy végbe magától. A forradalmi úton létrejött, radikális államok vezetői csak akkor szembesülnek a barbár viselkedés költségeivel, ha a nemzetközi rendszer többi szereplője együttes erővel szankcionálja a nem kívánatos magatartást, egyebek között a szélsőséges milícia jövedelmi forrásainak beszűkítésével – összegzett a professzor.
