Nagyvilág

MERS-járvány: újabb két halott Dél-Koreában

mers (Array)
mers (Array)

Két újabb halálos áldozatot szedett a MERS-járvány Dél-Koreában, és három új fertőzöttet regisztráltak az országban, közölte a szöuli egészségügyi és népjóléti minisztérium.

Ezzel a május végén kitört járvány halálos áldozatainak száma 27-re, míg az ismert fertőzötteké 169-re emelkedett. Az egyik halálos áldozat egy 97 éves rákos férfi volt. A minisztérium szerint a halálos áldozatok több mint 90 százaléka idős, illetve más egészségügyi problémával küzdő ember volt, akinek állapotát tovább rontotta a vírus.

A három új betegről már eddig is feltételezték, hogy elkaphatták a koronavírust, miután kapcsolatba kerültek más fertőzöttekkel. Eddig egyébként 50 beteget engedtek ki a kórházból teljes felépülést követően Dél-Koreában. A kelet-ázsiai országban hétfői adatok szerint továbbra is több mint 3800 feltételezett fertőzöttet tartanak megfigyelés alatt a járvány kapcsán.

A közel-keleti légzőszervi tünetegyüttest (MERS) okozó koronavírus tüdőgyulladással, lázzal, köhögéssel, légzési nehézségekkel járó fertőzést okoz, amely az atípusos tüdőgyulladáshoz (SARS) hasonlít, ám annál kevésbé agresszívan terjed.

A dél-koreai esetek eddig csaknem 16 százalékában halált okozó kór ellen egyelőre nincs védőoltás vagy bevált gyógymód. A betegség az utóbbi napokban Thaiföldön is megjelent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik