Nagyvilág

Brit védelmi miniszter: a blokád nem megoldás a menekültáradat ellen

A líbiai partok haditengerészeti lezárásával nehéz lenne blokkolni az Európa felé vezető útvonalat az embercsempészek hajói előtt.

Michael Fallon a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában – arra a riporteri kérdésre, hogy nem lehetne-e katonai erővel lezárni a líbiai partvidékről Európa felé vezető tengeri útvonalat az embercsempészek hajói előtt – kifejtette, hogy a líbiai tengerpart több mint 1600 kilométer hosszú, és a Kadhafi-rezsim elleni nemzetközi katonai fellépés idején negyven hadihajóból álló flottára volt szükség az akkori tengeri blokád időleges fenntartásához.

Fallon szerint a jelenlegi helyzetben fontosabb feladat, hogy az európai kormányok megosszák egymással a hírszerzési értesüléseket. Ezzel lehetne ugyanis a partvidéktől „sokkal mélyebbre betekinteni” afrikai területre, feltérképezni az embercsempészek által kitaposott útvonalakat, és lecsapni a tömeges migrációt szervező bűnbandákra.


Fotó: Europress Fotóügynökség

A brit védelmi miniszter nem bocsátkozott részletekbe arról, hogy milyen módon lehetne fellépni az így azonosított embercsempész csoportokkal. Kijelentette ugyanakkor, hogy egyelőre a mentésre kell összpontosítani. Fallon elmondta: nemrégiben látogatást tett a földközi-tengeri mentőakcióban részes nemzetközi haditengerészeti erő brit zászlóshajóján, a Bulwarkon, ahol arról tájékoztatták, hogy csak ez a hadihajó eddig háromezer embert mentett ki a tengerből.

Hosszabb távon azonban „meg kell törni a mentés és a letelepítés közötti kapcsolatot”, mert a menekültek mindaddig jönnek, amíg él az a meggyőződés körükben, hogy akit kimentenek a Földközi-tengeren, azt le is telepítik Európában – fogalmazott a brit védelmi miniszter.

Fallon elismerte, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelenléte miatt Líbiába nem lehet visszaküldeni a menekülőket, kijelentette azonban, hogy más észak-afrikai országokba vissza lehet telepíteni a tengerből kimentett embereket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik