Nagyvilág

Mezítláb, félig vakon mentette ki szomszédait az égő épületből

A 25 éves fiatalember most az életéért küzd, miután súlyos égési sérüléseket szenvedett.

Hősként ünnepelnek Kínában egy Sanghajban élő férfit, aki 11 család életét mentette meg, miután az éjszaka közepén tűz ütött ki a társasházban, ahol szüleivel él – jelentette a helyi sajtó. A beszámolók szerint a lángok hajnali két óra előtt csaptak fel az épületben, és miután észlelték a tüzet, a 25 éves Wang Haibin közölte szüleivel, hogy ő most elmegy felébreszteni a többi lakót és segít nekik a menekülésben.

A fiatalember a lángokban álló folyosók sem tartották vissza, és egymás után keltette fel az embereket, figyelmeztetve őket a rájuk leselkedő veszélyre. Még az sem tántorította el, hogy a mentés közben elhagyta cipőit és a szemüvege is leesett, így is folytatta az emberek biztonságba helyezését.


Még a szemüvegét is elveszítette mentés közben, de ez sem tántorította el
Fotó:Tencent

A hősies akciónak azonban meg lett az ára. Wang testének 88 százalékán szenvedett égési sérüléseket, és tüdeje is súlyosan megsérült. A beszámolók szerint egy ötven órán át tartó kezelés után sikerült stabilizálni az állapotát, de még hosszú időre lesz szüksége a teljes gyógyuláshoz.

Közben a helyi kormányzat és a tettét csodáló emberek már több mint 350 ezer jüant (15.5 millió forint) gyűjtöttek össze Wangnak és családjának, hogy ki tudják fizetni a kezelés költségeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik