Nagyvilág
ukrajnai háború (Array)

Kijev: csaknem kilencezer orosz katona van Ukrajna területén

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2015. 06. 19. 10:58

Közel kilencezer orosz katona tartózkodik jelenleg Ukrajna területén, jelentette ki Szerhij Halusko ezredes, a Kijev által terrorellenesnek nevezett hadművelet parancsnokhelyettese.

Az ezredes által ismertetett adatok szerint az országban lévő orosz csapatok összesen 532 páncélozott harceszközzel, 153 tüzérségi fegyverrel, 190 harckocsival, 89 rakéta-sorozatvetővel, 66 légvédelmi rendszerrel és 4 Tocska-U típusú harcászati rakétarendszerrel rendelkeznek. A “törvénytelen fegyveres csoportok”, vagyis az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadár erők jelenlegi összlétszáma 33 ezer fő. Egy hónappal korábban még 43 ezer főre tette a parancsokság a szakadár fegyveresek számát.

A parancsnokhelyettes hozzátette, hogy a kelet-ukrajnai szakadároknak jelenleg legalább 368 harckocsijuk, 940 egyéb páncélozott harcjárművük és 375 lövegük van. A kijevi parancsnokság péntek reggeli közleménye szerint nem csitulnak a szakadárok támadásai a kelet-ukrajnai front mentén, az elmúlt nap alatt mintegy 90-szer sértették meg a “törvénytelen fegyveres alakulatok” a tűzszünetet.

A leghevesebb támadás a Donyeck környékén, a marjinkai katonai állásokat érték, amelyekre legalább tízszer nyitottak tüzet a szakadárok. Két újabb ostromot indítottak a településnél a támadók, a katonák a kijevi parancsnokság tájékoztatása szerint mindkettőt visszaverték.

A belügyminisztérium Donyeck megyei részlege pénteken közölte, hogy Marjinka lakóövezetében is csapódtak be lövedékek. Egyelőre egy civil sérültről tudnak, egy 38 éves nőt repeszek okozta sebekkel szállítottak kórházba.  A Luhanszk megyei kormányzóság pénteken arról tájékoztatott, hogy előző nap Grad rakéta-sorozatvetővel 20 lövést adtak le a szakadárok a frontvonal ukrán ellenőrzésű oldalán fekvő Popaszna városra. A támadás következtében egy nemzeti gárdista megsebesült, és több, frissen felújított lakóházban súlyos károk keletkeztek.

Az elmúlt egy napban a szakadárok a frontvonal teljes hosszán lőtték az ukrán katonák állásait Grad rakéta-sorozatvetőkkel, tüzérségi eszközökkel, harci járművekről, valamint gránátvetőkkel és kézi lőfegyverekkel. Sötétedés után még hevesebben támadtak, az éjjel 55-ször tüzeltek katonai állásokra és lakóházakra – írta közleményében a parancsnokság.

A minszki egyezmény által tiltott, nagy kaliberű fegyvereket a Donyeck és Luhanszk között fekvő Artemivszk város környékén vetettek be, ahol 152 milliméteres tarackokkal támadtak, valamint az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol kikötővárostól északkeletre Csermalik településnél támadtak 120 milliméteres aknavetőkkel.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.