Külföld

Romániai magyar kórház: szép, de hogy ki fizeti, az kérdés

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2015. 06. 10. 11:36

A Magyar kormány beszállna egy nagyváradi kórházépítési projektbe. A látványterv szép, arról azonban kevés szó esik, ki finanszírozza - számol be a hvg.hu.

A látványtervek alapján olyan kórházat építene a magyar kormány Nagyváradon, amelyik egyetlen magyar kórházra sem hasonlít, ilyen kórházat szeretne a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Csűry István püspök beiktatása óta dédelgeti a református magyar kórház létrehozásának tervét, az ispotálynak szánt telket pedig már meg is vették Nagyvárad határában, egy Reál üzlettel szemben és elkészült egy félezer oldalas megvalósíthatósági tanulmány is – idézi a hvg.hu a erdon.ro romániai híroldalt.

Míg a hazai közvéleményt a múlt hét végén tájékoztatta a tervről Zombor Gábor, az egészségügyért felelős államtitkár, a királyhágómellékiek püspöki delegációja napokkal korábban tárgyalt az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) – írja a portál. Június elsején vette át az államtitkár Csűry István kezéből a kórházépítési tervdokumentációt.

Csak az épület 3 milliárdba kerülhet

„A tervet Orbán Viktor miniszterelnök teljes mellszélességgel támogatja” – nyilatkozta Zombor a Magyar Nemzetnek. Az egészségügyért felelős államtitkár kitérő választ adott arra az újságírói kérdésre, hogy ki finanszírozza a beruházást. Maga az épület hárommilliárd forint körüli összegből jönne ki az egyházi tervek szerint, további 1,5 milliárd forintra lenne szükség az orvosi műszerek, eszközök és bútorok beszerzésére.

romániai magyar kórház látványterv (Array) Így nézne ki a romániai magyar kórház Forrás: erdon.ro

Az erdon.ro szerint a beruházás fedezetének zömét a magyar államtól várja az egyházkerület, de a berendezés egy részét összekalapozná külföldi kapcsolatai révén. A kórház működésére különböző alapítványokon keresztül várnának magyar állami támogatást, de a román társadalombiztosítót is bevonnák, ahogyan a magánfinanszírozás is szerepelhet az üzleti modellben.

A cikk emlékeztet: jövő évi költségvetési törvénytervezetben az Emmi büdzséjében az összes egészségügyi intézmény fejújítására 1,2 milliárd forintot,  beruházásokra pedig 5,3 milliárdot szánna a kormány.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Kommentek

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.