Nagyvilág
Orosz-katona(960x640).jpg (Array)

Őrizetbe vették a katonai támaszpontra behatoló oroszokat

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2015. 06. 10. 17:51

A lett hatóságok őrizetbe vettek két orosz állampolgárt, akik illegálisan hatoltak be az Adazi település melletti katonai támaszpontra, ahol a Kardcsapás fedőnevű NATO-hadgyakorlat aktív szakasza folyik, közölte a lett hadsereg.

A hadsereg közleménye szerint a két oroszt nem messze a behatolás helyszínétől fogták el. A bázist elkerítő kerítésen egy létra segítségével jutottak át.

A két őrizetbe vett személynél kisméretű orosz zászlókat és angol nyelvű röpiratokat találtak. A támaszponton csak rövid ideig tartózkodtak, ezért nem tudták végrehajtani azt, amit terveztek – áll a közleményben, amely ugyanakkor nem pontosítja, hogy mi is volt a szándékuk. Hozzáteszi, hogy a hadsereg tisztázni fogja az eset körülményeit.

Az oroszokat átadták az igazságügyi szerveknek. A Saber Strike fedőnevű hadgyakorlat fő célja a harci cselekmények összehangolásának gyakorlása a nemzetközi szövetségesi hadműveletek során. A hadgyakorlat aktív szakasza Lengyelországban, Lettországban, Litvániában és Észtországban kezdődött meg hétfőn, és mintegy hatezer katona vesz részt rajta. A négy ország katonái mellett amerikai, dán, finn, kanadai, német, norvég, portugál, szlovén és brit katonák is jelen vannak.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Marjai János / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.