Nagyvilág

Egyetlen magyar sem lesz ott a szupertitkos találkozón

bilderberger (Array)
bilderberger (Array)

A világ legbefolyásosabb emberei idén Ausztriában találkoznak, 22 ország 140 képviselője, de magyar nincs közöttük.

Tavaly Bajnai Gordon ex-kormányfő ott lehetett a Bilderberg-csoport találkozóján, itthon volt is belőle jó nagy felháborodás. A jellemzően befolyásos politikusokból, cégvezetőkből, üzletemberekből és tudósokból álló csoport az első találkozóját 1954-ben tartotta, nevüket pedig egy holland szállodáról kapták, ahol akkor összegyűltek.

A találkozások zártkörűek és titkosak, az ott érintett témákról senki nem beszélhet a nyilvánosság előtt. Bajnai előtt még korábban részt vett a találkozón Martonyi János volt külügyminiszter, Surányi György korábbi jegybankelnök is, valamint Bokros Lajos, aki akkor a Világbank tanácsadója volt.

Most azonban sem ők, sem más nem lesz ott Magyarországról, ugyanis a VS arról ír, hogy nyilvános a meghívottak listája, honfitárs pedig nincs közötte. De többek között ott lesz José Manuel Barroso, az Európai Bizottság korábbi elnöke, a Google első embere, a belga, a holland és a finn kormányfő, valamint több cégvezető is.

A tudományos élet meghívottai között van többek között Martin Feldstein, a Harvard professzora és a Fehér Ház tanácsadója, a Putyin-bíráló Szergej Gurijev és Kepel Gilles, külpolitikai szakértő. Az idei témák között szerepel mesterséges intelligencia, az internet biztonsága, a vegyi fegyverek, de beszélni fognak Görögországról és Oroszországról is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik