Nagyvilág
kim dzsong un (Array)

Kim Dzsong Un nemet mondott a tárgyalásokra

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2015. 06. 01. 17:50

Phenjan világossá tette, hogy nem tér vissza a nukleáris programjáról folytatott hatoldalú tárgyalásokhoz.

Az államfői tisztséget formálisan ellátó Kim Jong Nam, az észak-koreai parlament elnöke a német-koreai képviselői csoport vezetőjével, Hartmut Koschykkal tartott phenjani találkozón beszélt erről. Kim Jong Nam Phenjan “fő ellenségének” nevezte az Egyesült Államokat, és Washington “fenyegető magatartásával” indokolta a tárgyalásoktól való távolmaradást. A külföldi delegációnak előzőleg Kung Szok Ung észak-koreai külügyminiszter-helyettes egy találkozón azt mondta, hogy Phenjan “nem ül többé egy asztalhoz az Egyesült Államokkal”.

Washington atomtámadást tervezett Phenjan ellen – hangoztatta Kung az amerikai-dél-koreai közös hadgyakorlatra utalva. “Egyértelmű az Egyesült Államoknak az a szándéka, hogy minket fenyegetés alatt akar tartani, ezért nem akarunk többé vele tárgyalni” – hangsúlyozta az észak-koreai rezsim képviselője.

A hathatalmi – az Egyesült Államok, Dél-Korea, Japán, Kína, Oroszország és Észak-Korea között kezdett – tárgyalások 2008 végén szakadtak meg, amikor Phenjan váratlanul távozott a tárgyalóasztaltól, majd néhány hónappal később, 2009-ben végrehajtotta második kísérleti atomrobbantását. Harmadik kísérleti atomrobbantása után – 2013-ban – Phenjan azt követelte, hogy feltételek nélkül kezdjék újra a hathatalmi tárgyalásokat, de Szöul és Washington ragaszkodott hozzá, hogy előbb Észak-Korea tegyen bizonyságot arról, hogy leszerelési szándékai őszinték.

A felek a múlt héten Tokióban Észak-Korea részvétele nélkül tárgyaltak Phenjan atomprogramjáról. Diplomaták attól tartanak, hogy Phenjan a Koreai Munkapárt alapításának októberben esedékes 70. évfordulója előtt végrehajthat még egy atom- vagy rakétakísérletet.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Saudi soldiers stand guard as a Saudi air force cargo plane, carrying aid, lands at an airfield in Yemen's central province of Marib, on February 8, 2018. (Photo by ABDULLAH AL-QADRY / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.