Nagyvilág

Iszonyatos vérontás zajlott májusban Szíriában

szíria (Array)
szíria (Array)

Csak idén egy városnyi halott maradt a borzalmas szíriai polgárháború után, és még bőven nem látni a végét. A május különösen véres volt.

Szíriában több mint 6657 embert öltek meg májusban, ez volt az idei év eddigi legvéresebb hónapja az országban – közölte hétfőn az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű szervezet. A londoni székhelyű csoport szerint 2015-ben eddig 22 846 ember esett áldozatul a harcoknak Szíriában. A legtöbb halálos áldozat a kormányerők és a dzsihádista szervezetek soraiba tartozott.

Az OSDH szerint májusban 1285 civil, köztük 272 gyerek vesztette életét a polgárháború miatt. A mérsékeltnek számító lázadóknak és a kurd erőknek 793 harcosa, az Iszlám Állam és az an-Nuszra Front nevű dzsihádista szervezeteknek 2109, a kormányerőknek pedig 2450 tagja halt meg.

Májusban több komoly ütközet zajlott Szíriában, így például az Iszlám Állam hatalmába kerítette az ókori nevén Palmüraként ismert Tadmur városát, valamint az iraki-szír határon fekvő Tanaf határátkelőhelyet. A főként az an-Nuszra Frontból és az Ahrar as-Sam ultrakonzervatív milíciából álló, magát a “Hódítás hadseregének” nevező iszlamista koalíció pedig Idlíb tartományban vont ellenőrzése alá újabb területeket.

A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődött, több mint négy éve tartó szíriai polgárháború halálos áldozatainak száma mára meghaladja a 220 ezret.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik