Nagyvilág
kuba (Array)

Kuba lekerült a terrorpénzelők listájáról

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

újságíró. 2015. 05. 29. 17:34

Történelmi tettet hajtott végre Amerika azzal, hogy leszedte Kubát a listáról. Folytatódhat a két szomszéd egymásra találása.

Korábban a témában:

Az Egyesült Államok pénteken levette Kubát a terrorizmust támogató országok listájáról – közölte az amerikai külügyminisztérium. Szakértők szerint a lépés kulcsfontosságú a két ország viszonyának normalizálása felé, Havanna ehhez kötötte a nagykövetségek kölcsönös újranyitását. A kommunista vezetésű ország 1982-ben került fel a feketelistára, a hasonló politikai irányultságú afrikai és latin-amerikai gerillák kiképzése és felfegyverzése miatt.

John Kerry amerikai külügyminiszter 45 nappal azután írta alá az utasítást, hogy a kormány értesítette a kongresszust a Kubával kapcsolatos szándékáról. A dokumentum szerint Kuba már nem felel meg ugyan a terrorizmust támogató országokra vonatkozó kritériumoknak, de Washingtont továbbra is aggodalommal tölti el Havanna politikai lépéseinek egy széles skálája, azokkal nem ért egyet, de ezek kívül esnek az említett érveken.

A két ország diplomatái eddig négyszer folytattak megbeszélést a nagykövetségek kölcsönös megnyitásáról, azután, hogy decemberben Barack Obama amerikai és Raúl Castro kubai elnök bejelentette a kapcsolatok normalizálásának szándékát. A diplomáciai képviseletek újraindításának időpontjában még nem állapodtak meg.

Amerikai sajtóhírek szerint Washington azt szeretné, ha diplomatái előzetes engedély nélkül, szabadon mozoghatnának Kubában, és azzal találkozhatnának, akivel csak szeretnének, valamint ha a helyi hatóságok nem zaklatnák azokat, akik felkeresik az Egyesült Államok nagykövetségét. Havanna ebben a kommunista rendszer destabilizálására irányuló kísérletet lát.

Kuba lekerülése az amerikai listáról Havanna számára várhatóan a pénzügyi szankciók enyhülésével jár majd. A kommunista vezetésű karibi szigetország elleni gazdasági embargó teljes körű feloldása azonban az ellenzéki, republikánus többségű kongresszus hatáskörébe tartozik.

Mindezek örömére:

 

Persze nem minden fél szívott el boldogan egy kubai szivart, nem így tettek az amerikai republikánusok. A bejelentést John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke úgy értékelte, hogy Obama “fontos politikai győzelemhez juttatta a Castro-rendszert, cserébe a semmiért”. “A kommunista diktatúra nem adott biztosítékot arra, hogy elfordul az elnyomástól és az emberi jogokkal való visszaélése hosszú történetétől” – tette hozzá. Boehner szerint “nem szabad felülvizsgálni a viszonyt Kubával, még kevésbé szabad normalizálni, amíg a kubai nép nem élvezheti a szabadságot. Egy pillanattal sem korábban”.

Jeb Bush volt floridai kormányzó, aki valószínűleg indul a Republikánus Párt elnökjelöltségéért, közölte: “a mai hír újabb bizonyítéka annak, hogy Obamát jobban érdekli a megadás ellenfeleink előtt, mint a szembeszállás velük. Irán vezetői ezt kétségtelenül észreveszik”. A döntés szerinte is “hiba”, és “egyoldalú engedmény”. Nancy Pelosy, a képviselőház demokrata kisebbségének az elnöke viszont támogatta a döntést, mondván a külügyminisztérium “megszabadította (az Egyesült Államokat) egy idejétmúlt, ósdi stratégia terhétől”.

 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.