Nagyvilág

Hollandiában egyre több gyerek jár muszlim iskolába

Jelentősen megnőtt az elmúlt időszakban Hollandiában a muszlim általános iskolákba járó gyermekek száma - írta pénteken a Rotterdamban megjelenő Algemeen Dagblad (AD) című napilap.

A lap szerint 2010 óta 22 százalékkal több szülő választott iskolás korú gyermeke számára muszlim általános iskolát. Öt évvel ezelőtt 9000 ezer gyermek járt muszlim iskolába, ez a szám azonban erre a tanévre 11 ezerre nőtt.

Abdelszadek Masz, a hágai Iszlám Oktatási Csoport vezetője a változást a muszlimokkal szembeni bizalmatlanság erősödésével magyarázta. Mint a lapnak nyilatkozva elmondta, Hollandiában jelenleg olyan a helyzet, ami az összetartozás érzését erősíti az iszlám követőiben, és az összetartozás demonstrálására készteti őket. Az országban növekszik azoknak a száma, akik gyanakodva, de legalábbis bizonyos értetlenséggel néznek arra, aki burkát visel. A muszlim iskolában a gyerekek legalább egymás között vannak – tette hozzá.

A hollandiai muszlimok oktatási vezetője szerint a szülők döntésében szerepet játszik az is, hogy a vallási alapon álló általános iskolákba járó muszlim gyerekek tanulmányi eredményei jobbak, mint az egyéb intézményekben tanuló muszlim iskolásoké.

Középiskola nincsen

Hollandiában 49 muszlim általános iskolában folyik a közismereti tárgyak és a vallás oktatása, középiskolája azonban a muszlim közösségnek nincs. Korábban működtettek két középiskolát is, egyet Amszterdamban, egyet pedig Rotterdamban, mára azonban már mindkettő megszűnt. A jelek szerint ugyanis a muszlim középfokú intézmények az Iszlám Oktatási Központ vezetője által említett jobb tanulmányi színvonalat nem tudták produkálni, az ott tanulók tudása mélyen alatta maradt a többi iskolatípusban elért eredményeknek. Az amszterdami középiskolát 2010-ben, a rotterdamit 2013-ban bezárták be.

A holland kormány a múlt héten állt elő – már nem először – olyan törvénytervezettel, amely betiltaná a teljes testet és az arcot takaró ruházat viselését a középületekben, az egészségügyi intézményekben, az állami iskolákban és a tömegközlekedési eszközökön. A javaslatról a még holland parlament mindkét házának határoznia kell.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik