Nagyvilág

A német pénzügyminiszter odapörkölt a görög optimizmusnak

A görög kormány derülátó nyilatkozatai nem egészen indokoltak az adósságválság kezeléséről szóló tárgyalásokról - mondta a német pénzügyminiszter pénteken Drezdában a G7 csoport pénzügyi vezetőinek találkozója után.

Wolfgang Schäuble a legfejlettebb iparú országok pénzügyminisztereinek és jegybanki elnökeinek kétnapos tanácskozását értékelő tájékoztatóján elmondta: a görög válság ügyéről “csupán néhány percet” tárgyaltak, az Európai Bizottság (EB) gazdasági ügyekben illetékes tagja, Pierre Moscovici tájékoztatta a heteket a 2011-ben indított második nemzetközi hitelprogram lezárásáról szóló tárgyalások alakulásáról.

Wolfgang Schäuble ezzel kapcsolatban megjegyezte: “az Athénból érkező pozitív hírek még nem tükrözik teljes mértékben az athéni kormány és a hitelezők tárgyalásainak állását”. A pénzügyminiszter a tárca honlapján közvetített tájékoztatón hozzátette, hogy Görögországban továbbra is “nagyon súlyos” válság van, ugyanakkor Európa felelőssége is “nagyon nagy”. A döntéshozók pedig ugyan igyekeznek megőrizni nyugalmukat, de tisztában vannak “a döntések és a gondok súlyával” – mondta Wolfgang Schäuble.

Legarde nem kívánja nekünk a Grexitet

A G7 csoport pénzügyi vezetőinek tanácskozásán részt vett az IMF vezérigazgatója, Christine Lagarde is, aki németországi látogatása alkalmából interjút adott a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lapnak. A pénteki számban megjelent interjúból a lap hírportálján csütörtökön közölt részlet szerint Lagarde azt mondta, hogy “Görögország kilépése (az euróövezetből) lehetséges”.

Ez a kijelentés a pénteki nyomtatott kiadásban nem szerepelt, helyette az állt az interjúban, hogy “nem kívánja senki az európaiaknak a Grexitet”, azaz Görögország távozását az euróövezetből. A FAZ a hírportálján pénteken azt írta, hogy a szöveget az IMF kérésére változtatták meg. A valutaalap arra hivatkozott, hogy a görög euróövezeti tagság megszűnésének lehetőségéről szóló kijelentés komoly nyugtalanságot okozott a nemzetközi pénzügyi piacokon – írta a FAZ. Pénteken igyekezett csillapítani a piaci nyugtalanságot Michel Sapin francia pénzügyminiszter is, aki a drezdai tanácskozás után újságíróknak azt mondta: Görögország euróövezeti tagságának nincs alternatívája.

7,2 milliárd euró még lóg a levegőben

Jack Lew amerikai pénzügyminiszter Drezdában azt mondta, hogy a görög válság kezeléséről szóló tárgyalásokon résztvevő valamennyi félnek “el kell mozdulnia” az eddig képviselt álláspontjáról. A Görögországnak hitelező intézmények – az IMF, az EB és az Európai Központi Bank (EKB) – részéről “rugalmasságra” van szükség, az athéni vezetésnek pedig “nagyon kemény (válságkezelő) intézkedéseket kell hoznia”, és “az egyik nem megy a másik nélkül” – vélekedett Jack Lew.

A második hitelprogram egy hónappal – június végéig – történő meghosszabbításáról még februárban kötött megállapodás alapján a görög kormánynak egyeztetnie kell részletes reformjavaslatait a hitelező intézményekkel, majd az euróövezeti pénzügyminiszteri tanácsnak is rá kell bólintania az alkura, különben nem folyósítják a nemzetközi mentőcsomagból fennmaradt utolsó, 7,2 milliárd eurós részletet. Ez az összeg az általános vélekedés szerint elengedhetetlen Görögország fizetőképességének megőrzéséhez, a megállapodás pedig igen sürgető, mert az athéni kormánynak június 5-én be kell fizetnie az IMF-nek a korábbi hitelek aktuális, 300 millió eurós törlesztőrészletét.

A hetek – a soros elnök Németország mellett az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia és Olaszország – pénzügyi vezetőinek drezdai tanácskozásán a hivatalos program szerint a csoport állam-, illetve kormányfőinek május 7-én kezdődő kétnapos bajorországi találkozóját készítették elő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik