Nagyvilág

Újra jól forgatták az egyházi pénzeket

vatikan(210x140).jpg (Array)
vatikan(210x140).jpg (Array)

A 2013-as gyengébben sikerült év után tavaly a vatikáni bank majdnem 70 millió eurós nyereséget ért el.

Jelentős haszonnal, 69,3 millió euró nyereséggel zárta a tavalyi évet az IOR vatikáni bank – hozta nyilvánosságra hétfőn a pápai állam pénzintézete.

A bank honlapján (ior.va) angol és olasz nyelven közölt mérleg adatai szerint az IOR tavalyi nyereségének mértéke megközelítette a 2012-es szintet, amikor a vatikáni bank több mint 86 millió eurós eredménnyel zárta az évet. 2013-ban ezzel szemben az IOR nyeresége 2,9 millió euró volt az akkori vatikáni pénzügyi vezetés később tévesnek ítélt befektetései miatt.
A 69,3 millió eurós nyereségből 55 milliót a Szentszék kap meg.

Az IOR számláin levő vagyon megközelíti a 6 milliárd eurót, amely 2013-hoz képest nem változott. A vatikáni bank 2013 májusától több mint négyezer számláját zárta be: jelenleg az IOR-nak 15 181 ügyfele van, majdnem kizárólag egyházi vagy az egyházzal kapcsolatos tevékenységet végző intézmények.

Az 1942-ben alapított vatikáni bankot 2014 nyarától a francia pénzszakember Jean-Baptiste de Fransu vezeti. Az IOR tevékenységét hat fős bíborosi testület ellenőrzi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik