Nagyvilág
Menekültek Indonéziánál (Array)

Menekültek holttestét rejtő tömegsírokat találtak

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2015. 05. 24. 09:04

Feltehetőleg több száz mianmari, illetve bangladesi menekült holttestét rejtő tömegsírokat találtak Malajzia északi, Thaifölddel szomszédos Perlis tartományában.

A rendőrség 30 tömegsírt talált két helyen az Utusan Malaysia című lap szerint, a The Star című újság pedig arról számolt be, hogy csak egy sírban csaknem száz holttestet találtak pénteken. A rendőrség egyik szóvivője azt mondta: egyelőre nem nyilatkoznak, hétfőn tartanak sajtótájékoztatót az ügyben. Egy meg nem nevezett rendőrségi tisztségviselő beszámolt arról, hogy fővárosi rendőrségi osztagok és igazságügyi orvosok vannak a helyszíneken. Feltételezhető, hogy a rohingja kisebbséghez tartozó mianmari, vagy esetleg bangladesi menekültek holttestei vannak a tömegsírokban, de ezt még tisztázni kell. Elképzelhető, hogy ezeknek az embereknek közük volt azokhoz, akiknek a tömegsírját a határ másik oldalán találták meg a hónap elején – tette hozzá.

Thaiföld Szongkhla nevű tartományában 26 holttestet találtak egy tömegsírban. Az indonéz hatóságok is elkezdték a tengeren veszteglő menekültek felkutatását és mentését a hadsereg vasárnapi tájékoztatása szerint. Péntek óta négy hajó és egy repülőgép vesz részt a feladatban.

Malajzia és Indonézia szerdán megállapodott abban, hogy ideiglenesen befogadják az embercsempész-hajókon veszteglő menekülteket, ha nemzetközi szervezetektől segítséget kapnak ahhoz, hogy egy éven belül visszaszállíthatják őket hazájukba. Malajzia csütörtökön négy hajóval kezdte el a kutatást, valamint készenlétbe helyezett további hajókat és helikoptereket.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Marjai János / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.