Nagyvilág

Olcsó lakást keres? Kínában vannak

kínai milliárdos (Array)
kínai milliárdos (Array)

Sőt, egyre olcsóbbak.

Áprilisban a nyolcadik egymást követő hónapban csökkent éves összevetésben az új lakások ára Kína hetven legnagyobb városában. Az előző hónaphoz képest változatlanok maradtak az árak, ami növeli azokat a reményeket, hogy a nyomott ingatlanpiac lassan eléri mélypontját.

A kínai statisztikai hivatal (NBS) hétfőn közölt adatai szerint az új lakások átlagára 6,1 százalékkal csökkent tavaly áprilishoz képest a hetven legnagyobb városban, míg havi szinten a márciusi 0,1 százalékos visszaesés után áprilisban nem változtak az árak.

A hetven legnagyobb kínai városból az új lakások átlagára havi összehasonlításban áprilisban 48-ban mérséklődött, míg márciusban 50-ben.

Liu Csien-vej, az NBS vezető statisztikusa kiemelte, hogy az árak alakulása továbbra is eltér egymástól a négy legnagyobb város alkotta elsővonalbeli és az alacsonyabb kategóriájú nagyvárosok között. A négy legnagyobb városban egy hónap alatt 1 százalékkal emelkedett, míg a másodvonalbeliekben 0,1, a harmadvonalbeliekben pedig 0,3 százalékkal csökkent az új lakások átlagára.

Pekingben 3,2 százalékos volt a visszaesés mértéke az előző havi 3,7 százalék után éves összehasonlításban, márciushoz képest viszont 0,7 százalékkal emelkedtek az árak. Sanghajban a márciusi 5,0 százalékos csökkenés után áprilisban 4,7 százalékkal süllyedt az átlagár az egy évvel korábbi szinthez képest, míg havi alapon 0,6 százalékkal emelkedett.

Elemzők arra számítanak, hogy az ingatlanpiac fellendülése jó ideig várat még magára az eladatlan lakások nagy száma miatt, így továbbra is a nyomott ingatlanpiac jelenti a legnagyobb kockázatot a világ második legnagyobb gazdaságára, amely az utóbbi 25 év leggyengébb növekedési ütemét érheti el idén. Ez nyomás alatt tartja a pekingi döntéshozókat, hogy tegyenek további intézkedéseket a gazdaság élénkítésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik