Nagyvilág

Hatvanöten halhattak meg a kigyulladt manilai papucsgyárban

Leégett papucsgyár (Array)
Leégett papucsgyár (Array)

A balesetben legalább öt munkás meghalt és több mint hatvanan eltűntek, félő, hogy ők is életüket vesztették.

Rex Gatchalian, a Manila északi szomszédságában fekvő Valenzuela vezetője azt mondta, családtagok elmondása szerint legalább 62 ember tűnt el, és csupán hétről tudják biztosan, hogy túlélte a katasztrófát.

Tűzoltók arról számoltak be, hogy miután megfékezték a tüzet, az épületben nem találtak túlélőket.

 
Fotó: MTI / EPA 

Wilberto Rico Neil Ang Kwan Tiu körzeti tűzoltóparancsnok azt mondta, az elsők között ért fel a kiégett épület második emeletére, ahol számos, felismerhetetlenségig összeégett holttestet látott. A parancsnok hozzátette, jelenleg azt próbálják kideríteni, hogy az eltűntek bennrekedtek-e a gyárépületben vagy végül sikerült kimenekülniük a lángok martalékává vált üzemből.

 
Fotó: MTI / EPA 

Korábban még arról számolt be a helyi média, hogy a papucsgyár közel háromszáz dolgozója rekedt az épületben, és csupán az első emeleten tartózkodóknak sikerült kijutniuk.

 
Fotó: MTI / EPA 

A polgármester azt mondta, a tüzet az épület bejárati ajtajánál végzett hegesztési munkálatokkor keletkezett szikrák okozhatták. A gyártulajdonos unokahúga is odaveszett a tűzben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik