Nagyvilág

Így festenek a borzalmak a világűrből

costa concordia (Array)
costa concordia (Array)

Katasztrófák és konfliktusok verik szét a tájat világszerte, és ezek nyoma a Google Mapsen is megmarad. Az utóbbi évek (sőt évtizedek) jelentős eseményeiből szemezgettünk, amik a mai napig sebeket hagytak még az űrből nézve is. Nézzen műholdképeket megváltozott tájakról nagyban, kattintson ehhez a képekre!

 

Nem indítunk messziről, csak innen Veszprém megyéből. 2010. október 4-én még az önkormányzati választási győzelem bódulatában volt a kormány, amikor súlyos katasztrófahelyzettel kellett szembenéznie: átszakadt az egyik ajkai vörösiszap-kazetta gátja, lúgos-maró anyaggal árasztva el a Torna völgyét. Kolontár és Devecser egy része elpusztult, tíz ember meghalt, rengetegen megsérültek, a világ híradói napokig a helyszínt mutatták. A kazettán a mai napig látszik, hol szakadt át a gát, látszik Kolontár ledózerolt Kossuth utcája és az új utca is. Ha az ember Devecserre görget, ott az emlékpark és a város délnyugati részén kialakított új negyed emlékeztet a katasztrófára.

 

A továbbiakban időrendben haladunk, ráadásul visszafelé, Ukrajnától Ukrajnáig. Listánk egyetlen háborús képe az orosz-ukrán, donbasszi háború egyik helyszínét, a dolzsanszkiji határátkelőt mutatja, amit alaposan szétlőttek. Hogy az oroszok, az ukránok vagy a felkelők, az mindegy is, az E50-es Európa-út láthatóan használhatatlanná vált.

 

Francesco Schettino el akarta kápráztatni utasait 2012 elején és a Costa Concordiát, amit kapitányként ő irányított, túl közel vezette Giglio szigetéhez. A hajó megdőlt, félig elmerült, sokan megsérültek, meghaltak, magyar áldozat is volt. A hajót azóta kiemelték és Genovába vontatták, de a Google Maps nem felejt, a mai napig látható a műholképen a roncs.

 

A 2011-es Tohoku-földrengés Japánban szintén kitörölhetetlen: élőben nézhettük végig, ahogy a japán partvidéket elpusztítja a cunami, ami után egy második Csernobilként bekövetkezett a fukusimai atomkatasztrófa. A térség tengerparti városain a mai napig látszanak a tengerár nyomai. Erre a sorsra jutott Rikuzentakata is, aminek ma már csak az egykori utcaszerkezete emlékeztet a lakott városrészekre.

 

Izlandon ugyan alig elképzelhető olyan katasztrófa, ami jelentős változást hozna a folyamatosan változó tájban, az Eyjafjallajökull vulkán 2010-es kitörése az európai légtérzár miatt így is emlékezetes marad. A vulkán emlékei főleg a jégsapkától északra látszanak a hamutól fekete folyómederben.

 

Az olaszországi L’Aquila városát 2009-ben rázta meg egy erős földrengés. A gyönyörű történelmi óváros ugyan nem semmisült meg, de súlyos károkat szenvedett (aztán az újjáépítés körüli korrupció pusztított itt). A város mára nagyjából kiheverte a történteket, de a műholdképeken máig látszik, hogy bőven vannak még kék ponyvával fedett tetejű, újjáépítés alatt álló házak.

 

2005 augusztusában olyan katasztrófa csapott le az Egyesült Államokra, hogy szokatlan módon nemzetközi összefogásra volt szükség a káosz kezelésére. Ez volt a Katrina-hurrikán. Az Egyesült Államok történetének legnagyobb károkat okozó katasztrófája legkevesebb 1800 halottat követelt, New Orleans nagy részét pedig lakhatatlanná tette. Amint a képen látható, sok városrészben még mindig rengeteg a foghíjtelek, itt ledózerolták a romos házakat és nem építkezett senki a helyükre.

 

2004-ben óriási cunami csapott le egy bikaerős földrengést követően az Indiai-óceánra. A szökőár méreteit jellemzi, hogy Burmától Dél-Afrikáig, Szomáliától Indonéziáig követelt áldozatokat. Épp Indonézia kapta a legnagyobb hullámokat, a rengéshez relatív közeli nagyváros, Banda Aceh tengerpartja egy az egyben eltűnt. A mai napig látni, hogy a város tengerparti részeit víz alatt hagyták és egy gát igyekszik védeni őket a tengerártól.

 

Nagyot ugrunk az időben, 1986-ra, amikor a csernobili atomerőmű egyik blokkja felrobbant, és bekövetkezett a világ egyik legsúlyosabb atomválsága. A szomszédos Pripjaty városát nagyon gyorsan evakuálták, és azóta nem is térhettek vissza a lakosok a sugárzó vidékre. Pripjatyot pedig benőtte az erdő, visszavette a természet, na meg a katasztrófaturisták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik