Nagyvilág

Brüsszel kísérleti programmal tesztelné a menekültügyi kvótát

menekültek (menekültek)
menekültek (menekültek)

Az Európai Bizottság kísérleti programmal tesztelné az Európai Unióba érkező menekülteknek és menedékkérőknek a tagállamok közötti elosztására kidolgozott kvótarendszerét, 40 ezer ember bevonásával.

Az EB szerdán bemutatandó bevándorlási stratégiájában szereplő kvótarendszert a brüsszeli testület javaslata szerint “azonnal” tesztelni kell egy kísérleti programmal, amelyben 20 ezren vennének részt a válságövezetekből – például Szíriából – érkezett menekültek közül, további 20 ezren pedig az Észak-Afrika felől a Földközi-tengeren érkezett bevándorlók közül – írta a Süddeutsche Zeitung.

A bizottsági javaslat alapján a 40 ezer ember közül Németországnak több mint 5 ezret kellene befogadnia, Olaszországnak nagyjából 4 ezret, míg például a balti államoknak nagyjából 300-300-at – áll a beszámolóban.

A brüsszeli bizottság elképzelése szerint a menekültügyi kvótát a tagállamok népessége, a hazai össztermék (GDP) és a munkanélküliségi ráta alapján kell meghatározni. A bizottság terve alapján az ügyben még májusban jogszabálytervezet készül, amelyet az év végéig kellene elfogadni és bevezetni.

Az EU a kvótarendszerrel szakítana az eddigi menekültügyi politikával. A jelenlegi szabályok szerint a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért és a menedékkérő ellátásáért az a tagállam felelős, amelyben a menedékkérő belépett az EU területére. Ez a rendszer azonban már régóta nem működik, mert például Olaszországban a hatóságok nem regisztrálják a menekülteket. Sokan így tovább vándorolnak, elsősorban Németországba vagy Svédországba. Mindkét ország a liberális politikájáról ismert. Más tagállamok, például Lengyelország és Portugália viszont kevés menedékkérőt fogad be. Németország ezért is támogatja a bizottság javaslatát a kvóta bevezetéséről.

Ugyanakkor a menekültügyi kvóta intézményének gondolata “heves ellenállást” váltott ki több tagállamban, a felvetést elutasítja Nagy-Britannia, Lengyelország, Magyarország és Lettország.

Az Európai Tanács – a tagországok állam-, illetve kormányfőinek közös fóruma – áprilisban rendkívüli értekezleten tárgyalt a menekültügyről a földközi-tengeri menekültválság miatt. Az uniós csúcstalálkozó után Angela Merkel német kancellár sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a menekültek egyenlőtlenül oszlanak el a tagállamok között, öt országban nyújtják be a menedékkérelmek kétharmadát. Hozzátette, hogy szerinte nem alkalmazzák minden tagállamban megfelelően az uniós menedékjog előírásait, nem mindenkit regisztrálnak ujjlenyomattal, holott kellene.

Merkel azt is elmondta, a menekültek tagországok közötti elosztása csak önkéntes alapon lehetséges, és ennek tesztelésére egy kísérleti programot indítanak el. Francois Hollande francia államfő tudatta: Párizs 5-700 szíriai menekültet fogad be ennek keretében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik