Nagyvilág

Nagy pofont kapott az esélyes Lengyelországban

Bronislaw Komorowski lengyel elnök egy lépéssel távolabb került az újraválasztástól, ellenfele, Andrzej Duda felzárkózott.

Ahogy várható volt, következhet a második kör a lengyelországi elnökválasztáson. Az exit pollok – azaz a választásról épp kijövők megkérdezésével készült felmérések – alapján biztosnak mondható, hogy a mostani elnök Bronislaw Komorowski és legfőbb kihívója, Andrzej Duda csapnak majd össze a második fordulóban. Az elsőben ugyanis valamelyik jelöltnek meg kellett volna szereznie a szavazatok több mint 50 százalékát.

A nemrég még óriási előnnyel rendelkező Komorowski alaposan lesüllyedt, az első fordulót ellenfele, Duda nyerte 34,5 százalékkal, míg az elnök 33,1 százalékot kapott az exit pollok szerint. A részvétel 48,8 százalékos volt – írja a BBC.

 Bronislaw Komorowski

“Az exit poll eredménye súlyos figyelmeztetés a teljes hatalmon lévő csapatnak” – magyarázta Komorowski. Duda üdvözölte az eredményeket, de két hét kemény munkára készül most a május 24-i újabb voksolásig. Duda amúgy főleg a konzervatívabb, fehérorosz és ukrán határ menti régiókban volt népszerű. Érdekesség, hogy a rocker Pawel Kukiz is szerzett 20 százalékot.

A BBC felidézi cikkében, hogy a 62 éves Komorowski elődje, Lech Kaczinsky tragikus repülőbalesete után lett államfő, alapvetően független politikus, de a középjobb Polgári Platformhoz áll közelebb (2007 óta ők vannak kormányon). Duda a Jaroslaw Kaczinsky féle Jog és Igazság ellenzéki párt tagja. Az elnöknek amúgy korlátozott a hatalma, kb. mint Magyarországon, egyedül a közvetlen választás ad neki nagyobb legitimitást. Ősszel mellesleg parlamenti választások lesznek, a mostani választást főpróbának tekintik Lengyelországban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik