Nagyvilág

Meghalt Jim Wright, a demokraták nagy veteránja

Jim Wright (Array)
Jim Wright (Array)

Kilencvenkét éves korában elhunyt Wright valaha az Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb politikusa volt, amíg lemondásra nem kényszerítették.

A demokrata párti politikus szerdán hunyt el a texasi Fort Worth-ben, ahol egy idősek otthonában élt.

Jim Wrightot 1954-ben választották meg először. 1977-től tíz éven át többségi vezető volt, majd 1987 januárjában Tip O’Neillt váltva házelnök lett. Huszonkilenc hónap után azonban lemondásra kényszerült, ugyanis etikai vizsgálat indult ellene, mert azzal gyanúsították, hogy tisztével összeegyeztethetetlen anyagi előnyöket fogadott el, és kétes üzletekbe bonyolódott.

 
Fotó: Europress 

Wright mindvégig szenvedélyesen tagadta az ellene emelt vádakat, és politikai indítékú rágalmaknak tulajdonította a vizsgálatot, amelyben mindkét párt képviselői részt vettek. A vádak azonban megalapozottnak bizonyultak, s ezért a házelnök önkén a visszavonulást választotta az elmarasztalás helyett. Utóda az amerikai törvényhozás alsóházának élén Tom Foley lett.

“Elkötelezett vezető és büszke második világháborús veterán volt, aki élete nagy részét hazája szolgálatának szentelte” – méltatta Wrightot Barack Obama elnök.

Nancy Pelosi demokrata politikus, a képviselőház volt elnöke, jelenlegi kisebbségi vezető elődje bátorságát és a törvényhozási folyamatban való jártasságát dicsérte, míg a ház jelenlegi elnöke, a republikánus John Boehner szintén Wright közszolgálat iránti odaadását méltatta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik