Nagyvilág

Feszült helyzetben gyakorlatozik a NATO

Oroszország többször is megsértette az észak-európai államok vizeit, most tengeralattjáró-elhárítást gyakorol az észak-atlanti szövetség.

Minden idők legnagyobb szabású északi-tengeri hadgyakorlatát kezdte el hétfőn a NATO Norvégia partjainál. Tizenegy ország több tucat hadihajója, tengeralattjárója, repülőgépe és helikoptere vesz részt a másfél hetes műveletben, mely során ellenséges tengeralattjárók észlelését és megsemmisítését gyakorolják. A szövetséghez nem tartozó Svédországot is meghívták.

A manőverek annak a térségnek a közelében zajlanak, ahol nemrég rejtélyes víz alatti incidensek történtek: vélhetően orosz tengeralattjárók bukkantak fel a partoknál, Finnország robbantásokkal figyelmeztetett egy területére keveredett vízijárművet.

A norvég hadsereg szóvivője ugyanakkor emlékeztetett, hogy a hadgyakorlatnak nincs közük a fenti incidensekhez, a műveletet már jóval korábban tervbe vették. Hozzátette azonban, hogy a történtek még inkább alátámasztják a hadgyakorlat szükségességét.

A gyakorlat vezetésével megbízott NATO-tiszt azt mondta: Oroszországnak joga van a tengeren lenni, ahogy a NATO-nak is, de aggodalomra ad okot a nemzetközi szabályok megszegése.

Eközben Észtország is megkezdte történetének legnagyobb gyakorlatát, a hivatásos hadsereg, a védelmi minisztérium alá tartozó önkéntes Védelmi Liga, sorkatonák és tartalékosok, valamint nyolc további NATO-tagállam erőinek részvételével. A Baltikum szovjet utódállamai is arról számoltak be, hogy tavaly óta Oroszország többször is megsértette légterüket és vizeiket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik