Nagyvilág

Két éven belül jönnek az igazi robotzsaruk

robotzsaru(960x640).jpg (robotzsaru, film, filmforgatás, )
robotzsaru(960x640).jpg (robotzsaru, film, filmforgatás, )

Teljesen automatikus géprendőrök hadrendbe állítását ígéri 2017-re a dubai rendőrség.

Teljesen önműködő robotrendőrök állományba helyezését tervezi a dubai rendőrség, legkésőbb 2017-ig – jelentette be Khalid Nasser Alrazooq ezredes egy biztonsági konferencián. A robotok köztereken, és a bevásárlóközpontokban teljesítenek majd szolgálatot, és közvetlen kapcsolatba lépnek majd a járókelőkkel, és a turistákkal – írja a brit Metro.

A géprendőrök egyelőre nem nagyon hasonlítanak majd a filmbeli Robotzsarura, egyáltalán nem lesznek majd például felfegyverezve. Egy multifunkcionális érintőképernyő lesz beléjük építve, és közvetlen kapcsolatban állnak majd a segélyhívó központokkal. Az emberek közvetlen kérdéseket tehetnek majd fel, illetve panaszokat tehetnek a robotokon keresztül, és persze jól elszórakozhatnak majd azzal, hogy egy robottal beszélgetnek.

A rendőrfőnök szerint azonban ez csak a kezdet: a robotok viharos gyorsasággal fejlődnek majd, úgy tervezik, hogy négy-öt éven belül mesterséges intelligencia vezérelt gépek róják majd Dubai utcáit:

„Olyan robotok lesznek majd, amik emberi beavatkozás nélkül lesznek képesek kapcsolatba lépni, és kommunikálni az emberekkel. Egyelőre a kutatás, és a fejlesztés szakaszánál tarunk, de nagyon bizakodóak vagyunk” – mondta az ezredes.   

Ajánlott videó

Olvasói sztorik