Nagyvilág

Nepáli földrengés: Áder János részvétét fejezte ki a nepáli elnöknek

Nepáli földrengés (nepáli földrengés, nepál, )
Nepáli földrengés (nepáli földrengés, nepál, )

Áder János köztársasági elnök levélben fejezte ki részvétét nepáli kollégájának, Rám Baran Jadav államfőnek a hét végi földrengést követően.

A levélben – amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal hétfőn juttatott el az MTI-hez – Áder János azt írta, hogy mély szomorúsággal értesült a tragikus földrengésről, amely április 25-én sújtotta Nepált, és országszerte több mint 2400 halálos áldozatot követelt.

A magyar köztársasági elnök részvétét fejezte ki az események következtében elhunytak családjainak. Ugyancsak együttérzését fejezte ki azok felé, akiknek elpusztult vagy megrongálódott az otthonuk, és akikre most az a nehéz feladat vár, hogy újraépítsék az életüket. A magyar nép osztozik a nepáliakkal a katasztrófa áldozatai iránt érzett gyászukban – zárta sorait Áder János.

Már 3700 fölé emelkedett a hét végi nepáli földrengés halálos áldozatainak száma. Az ország rendőrségének hétfői közlése szerint 3635-en vesztették életüket Nepálban. További hatvanegy emberrel végzett a földrengés Indiában, hússzal pedig Tibetben, és Bangladesből is jelentettek négy halottat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik