Nagyvilág

Így szöktették ki Tóásót Bolíviából

Taxiból taxiba, onnan taxiba, majd taxiba. Mint egy kémfilmben.

Tóásó Elődöt a bolíviai titkosszolgálatok figyelmét kijátszva, konspiratív módon kellett kimenekíteni Bolíviából – legalábbis ezt állítja a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa, Lukács Csaba, aki vasárnap délelőtt telefonon nyilatkozott az M1-nek.

Azt követően került sor az akcióra, hogy Tóásó Előd leülte büntetését, ám a hatóságok nem adták vissza útlevelét, s a magyar kormány által kötött egyezségek sem vezettek eredményre. A „menekítők” attól tartottak, a bolív titkosszolgálat minden lépésüket figyeli, ezért Tóásó pénteken kora reggel többször taxit váltva lerázta feltételezett figyelőit, majd estére egy sokadik járművel elhagyta az országot, s immár a horvát Mario Tadic-csak együtt biztonságban van.

4650 méteren történt a szabadulás

A baptisták közleménye szerint a „Külgazdasági és Külügyminisztérium technikai segítségével közép-európai idő szerint péntek délután a 4650 méter magasságban lévő Chungara közúti határátkelőhelyen” hajtották végre az akciót. A tájékoztatás szerint Tóásóék nem érezték biztonságban az életüket Bolíviában, ezért kértek segítséget Magyarországtól.

A következő, ennél szerényebbnek tűnő feladat, hogy Tóasó még Bolíviában lévő családtagjait is kihozzák az alkalmi szabadítók.

Tóásó Előd várhatóan hétfő kora délután érkezik Budapestre.

Hogy is volt?

Mint azt korábban megírtuk, Tóásó Előd és társainak ügye 2009 áprilisában pattant ki Bolíviában, miután kommandósok a Santa Cruz-i Las Américas szállodában rajtaütöttek egy feltételezett terroristasejten, amely állítólag Evo Morales elnök meggyilkolására készült, és az ország erőszakos kettészakítását készítette elő. Az akcióban életét vesztette a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardo, az erdélyi magyar Magyarosi Árpád és az ír Michael Dwyer. A hatóságok őrizetbe vették a két túlélőt, Tóásót és Tadicot, mindkettőjüket az ügy további 37 vádlottjának zömével együtt vizsgálati fogságban tartották.

Tóásót és Mario Tadicot ez év február huszadikán fegyveres felkelésben való bűnrészességért öt év és tíz hónapi szabadságvesztésre ítélték. Az ítélet vádalku és a vádlottak által kért rövidített eljárás keretében született. Mivel mind Tóásó, mind Tadic csaknem hat éve őrizetben volt, büntetésüket letöltötték, íszabadulhattak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik