Nagyvilág

Hajléktalanoknak adnak koncertet a Vatikánban

Ferenc-papa(650x433).jpg (Ferenc pápa)
Ferenc-papa(650x433).jpg (Ferenc pápa)

Ferenc pápa akaratából a Vatikánban a szegényekért tartanak komolyzenei koncertet, amelynek díszvendégei a nehéz anyagi körülmények között élő római családok és hajléktalanok lesznek.

A Szegényekkel, a szegényekért címet kapta a VI. Pálról elnevezett vatikáni audiencia-teremben május 14-re kitűzött koncert. A dél-olasz Salerno városának filharmonikus zenekarát Daniel Oren karmester vezényli. A többek között a pápai alamizsnahivatal és a Kultúra Pápai Tanácsa támogatásával szervezett jótékonysági koncert célja a szegényeknek való adománygyűjtés.

Első alkalommal azonban nem kizárólag a politika képviselőit és az esetleges adományozókat hívták meg az egyébként ingyenes vatikáni koncertre. A hétezer férőhelyes teremben a díszvendégeknek járó székeket Ferenc pápa akaratából a Rómában élő hajléktalanoknak és szegényeknek tartják fenn. Az egyházfő arra kérte a római plébániákat, hogy az olasz főváros peremkerületeinek nehézségben élő családjait hívják meg a koncertre. Az adományozókat pedig a Vatikán arról értesítette, hogy az egyházfő várja felajánlásaikat.

A 2013-as megválasztásakor a szegényeket segítő Szent Ferencről nevet választó Ferenc pápa az utóbbi két évben számos kezdeményezéssel támogatta a rászorulókat Rómában, Olaszországban és az egész világon. Többek között Vatikánváros területén a hajléktalanok számára ingyenes zuhanyzókat és fodrászatot állíttatott fel. Húsvétkor a pápai főalamizsnás pénzt osztott a római utcákon élők között. Március 26-án 150 hajléktalant hívtak meg a Vatikáni Múzeumba látogatásra, Ferenc pápa a Sixtus-kápolnában várta őket. Az egyházfő azt mondta a hajléktalanoknak, hogy a Vatikán kapui mindig nyitva állnak előttük.

Az olasz sajtó arra emlékeztetett, hogy megválasztása után két hónappal, 2013 júniusában, Ferenc pápa nem ment el a tiszteletére szintén az audiencia-teremben rendezett koncertre, amelyet akkor a pápa üresen hagyott székével tartottak meg. A magyarázatok szerint Ferenc pápa elutasította a túlzottan díszes, protokoll eseményeken való részvételt és azóta a májusi lesz az első vatikáni koncert, amelyen részt vesz, írja az MTI.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik