Nagyvilág

Meghalt két túsz egy al-Kaida elleni rajtaütésben

Obama(1)(960x640).jpg (Obama)
Obama(1)(960x640).jpg (Obama)

Az al-Kaida egy amerikai és egy olasz túsza életét vesztette amerikai terrorelhárítási akciókban, amelyekben megöltek két, a terrorszervezettel együttműködő amerikai állampolgárt is.

A hírt Barack Obama amerikai elnök jelentette be, írja a Fox News. Warren Weinstein amerikai és Giovanni Lo Pollo olasz túsz, valamint az al-Kaidának dolgozó egyik amerikai, Ahmed Farouq, a szervezet egyik vezetője az afgán-pakisztáni határ térségében ugyanannak a műveletnek a következtében halt meg.

A terrorszervezet másik amerikai tagját, Adam Gadahnt egy másik amerikai akcióban ölték meg. Obama magára vállalta a felelősséget az általa, még januárban elrendelt balul sikerült akcióért és bocsánatot kért a túszok hozzátartozóitól, akiknek kifejezte együttérzését.

Névtelenül nyilatkozó amerikai hivatalos személyek szerint a túszok egy, az al-Kaida által használt épületre mért dróncsapásban vesztették életüket. Az illetékesek szerint az akció irányítóinak “nem volt alapjuk feltételezni”, hogy Weinstein vagy Lo Porto a házban tartózkodott volna, sőt, “csaknem bizonyosak” voltak abban, hogy nincsenek ott.

“Kegyetlen és keserű igazság, hogy a háború ködében általánosságban és különösen a terroristák elleni harcban tévedések, néha halálos tévedések történhetnek” – mondta az elnök.

Josh Earnest, az amerikai elnöki hivatal szóvivője szerint “a rendelkezésre álló információ elemzése” vezette az amerikai hírszerzést arra következtetésre, hogy a művelet során véletlenül mindkét tússzal végeztek. Obama elnök csütörtökön rendelte el az addig titkosított értesülések nyilvánosságra hozatalát. A Fehér Ház szerint az akciók jogszerűek voltak és összhangban álltak az amerikai terrorelhárítási politikával.

Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatalának (USAID) alkalmazásában álló orvost, a 73 éves Weinsteint 2011 augusztusában a pakisztáni Lahorban ejtette foglyul az al-Kaida. A palermói Lo Porto, aki segélymunkásként dolgozott egy árvízkárosultak számára házakat építő német cégnél szintén Pakisztánban, 2012 óta volt a terrorszervezet túsza. Vele együtt egy elraboltak egy másik férfit is, de őt német különleges egységek kiszabadították.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik