Nagyvilág

250 ezren akarnak Liberland állampolgárai lenni

Liberland(960x640).jpg (Liberland)
Liberland(960x640).jpg (Liberland)

Vít Jidlicka egyemberes showműsorának tűnik a horvát-szerb határnál tűnő állam, de az emberek imádják. A gyanú persze továbbra is ott lebeg, vajon nem a cseh szélsőjobb átverése-e az egész mikroország.

Mintegy negyedmillió ember jelezte, hogy a Liberland nevű önálló terület állampolgára lenne, amit Vít Jedlicka cseh aktivista, a Szabad Polgárok Pártjának (SSO) tagja alapított április közepén – közölte a prágai sajtó. A mintegy 7 négyzetkilométernyi terület Horvátország és Szerbia között terül el a Duna nyugati partján, a magyar-szerb határtól mintegy 20 kilométerre. Miután a többéves szerb-horvát határvitában ezt a területet egyik ország sem igényelte, így az senki földjének minősül – állítja Jedlicka, aki április 13-án jelentette be, hogy ezen a területen megalapította a Liberland Szabad Köztársaságot.

Jedlicka szerint a “senki földje” úgy jött létre, hogy Horvátország a történelmi faluhatárokkal összhangban állapította meg országhatárát, Szerbia pedig a Duna folyását tartja az államhatárnak. Miután a Duna medre az idők folyamán eltolódott, létrejött egy szabad terület, amely Jedlicka szerint ma a Liberland Szabad Köztársaság területe. Vladimír Balas, neves cseh jogász szerint azonban nem egy érvényes jogi aktusról, hanem inkább bohózatról van szó. “Elképzelhetetlen, hogy egy ilyen területre egyetlen szomszédos állam sem tartana igényt” – mondta.

Jedlicka szerint a nemzetközi jog nem írja elő, hogy csak az az állam létezik, amit valaki már elismert. “Horvátország és Szerbia képviselői Liberland létrehozását nem kommentálták. Közölték, hogy a témához nem fűznek kommentárt. Mi pedig nem kívánjuk az ő nem kommentálásukat kommentálni” – magyarázta Jedlicka.

Liberlandnak saját alkotmánya, jogrendje, zászlaja, címere és honlapja is van. Mottója: “Élni, és élni hagyni!”. Állampolgárságát bárki igényelheti, kivéve az olyan személyeket, akik náci vagy kommunista múlttal rendelkeznek. Feltétel még a büntetlen előélet. Az ország elnöke maga Jedlicka, hivatalos nyelve a cseh és az angol.

Az Index is járt a sajtótájékoztató helyszínén, kérdésükre Vidlicka tagadta azt, amit az Átlátszó is megírt, miszerint pártja egy szélsőjobboldali erő, és az egész Liberland-projekt a szélsőjobb médiahekkje.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik