Nagyvilág

Ünnepel a brit királyi család

II. Erzsébet a nyugati világ leghosszabb ideje trónon ülő uralkodója. Ma ünnepli 89. születésnapját, a koronát 63 éve viseli.

Erzsébet 1926. április 21-én született, négy évvel fiatalabb húgával otthon tanult Marion Crawford és édesanyja felügyelete alatt. A tananyag főleg történelemből, irodalomból, zenéből, angol és francia nyelvből állt, később jogot és vallástörténetet tanult – utóbbit Canterbury érsekétől. Már gyermekkorában az úszás vált hobbijává, és máig különleges kapcsolat fűzi a kutyákhoz.

63 éve a trónon

Nagyon korán, alig tízévesen már első számú trónörökössé lépett elő. Nagyapja 1936-os halála után nagybátyja, VIII. Eduárd még ebben az évben lemondott a trónról, hogy feleségül vehesse szerelmét, egy elvált amerikai nőt. Ekkor, VI. György koronázásával vált Erzsébet örökössé.

A II. világháború során, 1940-ben volt Erzsébet első rádiószereplése, amelyben a német légi támadások miatt a városokból evakuált gyerekeknek üzent. Első nyilvános szereplésére 16 évesen vállalkozott, és 1944-től rendszeresen elkísérte a királyt és a királynét belföldi útjaikra. Ahogy betöltötte 18. életévét, állami tanácsosnak nevezték ki, bejárta az olaszországi hadszíntereket, és átvett néhányat az államfői feladatok közül. Még ebben az évben az Alsóház királyhoz intézett kérdésére Erzsébet válaszolt.


Erzsébet a II. világháborúban (Wikipedia.hu)

A háború után egyre gyakrabban jelent meg a nyilvánosság előtt. Édesapja halála után, 1952-ben lépett trónra. Nagy energiával, lelkiismeretesen és elkötelezetten látott munkához. Már az első évben elmondta karácsonyi beszédét, ami azóta hagyománnyá vált: a királynő karácsony első napján délután három órakor szól alattvalóihoz. A királyi család életét igyekezett megnyitni az emberek előtt, személyesen találkozott alattvalóival, nyilvános sétákat tett és film is készült az uralkodó mindennapjairól.

Nagy Britannia 1982 márciusa és júniusa között háborút vívott Argentínával az Atlanti-óceán déli részén fekvő Falkland-szigetekért és néhány közeli kis szigetért. Erzsébet, mint a hadsereg főparancsnoka nem vonhatta ki magát a konfliktusból, miközben anyaként megjárta a poklot: fia, András herceg helikopterpilótaként vett részt a harcokban.

Hivatalosan nyáron ünneplik

A brit Nemzetközösség fejeként 128 millió ember királynője, amihez még 37 millió fő jön azokból az országokból, amelyek bár a nemzetközösség tagjai, államformájuk nem királyság. Ezzel jelenleg ő az egyetlen személy, aki egyszerre több országnak is az államfője. A ma 89 éves királynő születésnapját hivatalosan nyáron ünneplik majd meg.

A mindenkori uralkodó születésnapjának ünnepségét a hagyomány szerint június második szombatján tartják. Ez a Trooping the Colour, egy tisztelgő katonai parádé. A szokást Viktória királynő fia, VII. Eduárd honosította meg a múlt század elején. Az ő születésnapja ugyanis novemberben volt, amikor a brit időjárás általában alkalmatlan szabadtéri rendezvényekre, ezért helyezték nyárra a hivatalos ünnepséget.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik