Nagyvilág

Magyar részvétellel indul per egy auschwitzi lágerőr ellen

auschwitz drónról (auschwitz, drón, )
auschwitz drónról (auschwitz, drón, )

Nem a büntetés, hanem az ítélet a fontos, és a per végére talán majd kiderül, hogy miért kellett hetven évnek eltelnie a felelősségre vonásig, mondta az egyik túlélő.

Pusztai-Fahidi Éva auschwitzi túlélő, aki úgynevezett mellékvádlóként és tanúként is részt vesz az egykori auschwitz-birkenaui náci haláltábor egyik utolsó élő őrének kedden Németországban kezdődő perében, írja az MTI.

A 93 éves – a német sajtó által Oskar Gröning néven azonosított – vádlottat a Hamburg melletti Lüneburgban állítják bíróság elé. A vád szerint bűnrészes legkevesebb 300 ezer ember meggyilkolásában. A náci párt önkéntesekből álló fegyveres szervezete, az SS tagjaként a haláltáborba szállított és gázkamrába küldött emberek hátrahagyott csomagjait kezelte, előkészítve a terepet a deportáltak következő csoportjának. Az 1944. május 16. és július 11. között végzett tevékenységével kapcsolatban emeltek vádat ellene.

A vádlott a haláltábor vasútállomásának peronján – a “rámpán” – teljesített szolgálatot, ahol szétválogatták a lágerbe deportált embereket. A vagonokból kihajtott foglyokat itt két csoportra osztották. Az egyikbe a kényszermunkára alkalmatlannak ítélt emberek kerültek, akiket rögtön gázkamrába küldtek.

A részvétel az eljárásban a lelki és a fizikai megterhelés, és “a korom ellenére rettenetesen fontos” – mondta az MTI-nek hétfőn telefonon Pusztai-Fahidi Éva, aki április 28-án tesz tanúvallomást a bíróság előtt. “Nem számítottam arra, hogy valaha is részt vehetek egy SS perében, aki ott, Auschwitz-Birkenauban volt alkalmazott. Azt, hogy ott dolgozott, nem is tudom kimondani” – tette hozzá a 90. életévében járó túlélő, aki már kiutazott Magyarországról a németországi perre.

“Nem az a fontos, hogy megbüntessék”

A vádlottnak “különleges feladata volt, minden egyes beérkező szerelvénynél ott állt a rámpán. Végignézte, ahogy elmegyek előtte. Még 49 embert tudok felsorolni a nagyobb családomból, aki elsétált az orra előtt”, és nem élte túl a holokausztot – mondta Pusztai-Fahidi Éva.

„Nem számítok arra, hogy (a vádlott) az érveink súlya alatt összeroppan és azt mondja, hogy mea culpa, mea culpa (az én vétkem, az én vétkem)” – mondta Pusztai-Fahidi Éva. „Nem az a fontos, hogy megbüntessék. Az a fontos, hogy a német igazságszolgáltatás mai képviselői, akik az unokáim korában vannak, kimondják, hogy bűnös volt, gyilkos volt” – hangsúlyozta.

A vádlott ellen a nyolcvanas években is folytattak ügyészségi eljárást, de azt bizonyítékok hiányában leállították. Az újabb eljárás és vádemelés a nemzetiszocialista diktatúra idején elkövetett bűncselekmények feltárásával megbízott speciális ügyészség (ZSt) előzetes vizsgálata során az utóbbi hónapokban feltárt adatokon alapul.

Az ítélet szemléletváltáshoz vezetett a német igazságszolgáltatásban. A ZSt időközben valamennyi ismert élő auschwitzi őr ügyében vizsgálatot kezdett.

Pusztai-Fahidi Évát 1944-ben Debrecenből hurcolták el. Az auschwitz-birkenaui haláltáborban és a münchmühlei lőszergyárban, a buchenwaldi koncentrációs tábor egyik kültáborában fogták kényszermunkára. A rendszerváltás után, 1990-ben részt vett Németországban a Hessen tartománybeli Stadtallendorf úgynevezett megbékélési hetének rendezvényein, és azóta aktívan foglalkozik a holokauszttal kapcsolatos ismeretek terjesztésével. A település kérésére német nyelven is elkészítette emlékiratainak rövidített változatát. A mű magyarul Anima rerum címen jelent meg. A kötetet az idén márciusban A dolgok lelke címmel ismét kiadták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik