Nagyvilág

A WHO elismerte, hogy hibázott az ebolajárványban

ebola(960x640).jpg (ebola)
ebola(960x640).jpg (ebola)

Lassan reagáltak, és nem elég erőteljesen. Összefoglalták, miben hibáztak.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy nyilatkozatban elismerte, hogy a tavaly kezdődött nyugat-afrikai ebolajárvány kezelésében több hibát követett el és egyúttal reformokat is kilátásba helyezett.

A nyilatkozat szerint a szervezet maga is úgy értékeli, hogy a járványra adott első reakciója lassú és elégtelen volt, és nem tekinthető kielégítőnek az sem, ahogyan felhívta a világ figyelmét a helyzet súlyosságára.

A WHO nyolc pontban foglalta össze azokat a tanulságokat, amelyeket a járvány kezeléséből vont le. A szervezet egyebek között azt állapította meg, hogy javítani kell az országok közötti információmegosztást, valamint a járványokkal kapcsolatos kommunikációt és tisztázni kell a felelősségi köröket is.

Ez volt a legsúlyosabb ebolajárvány a vírus csaknem negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A kór terjedése tavaly februárban kezdődött, elsősorban Guineát, Sierra Leonét és Libériát sújtotta. Több mint 25 ezren betegedtek meg, több mint 10 ezren meg is haltak közülük.

Az Egészségügyi Világszervezetnél szükségesnek látott reformokról a tagországok januárban határozatot fogadtak el. Ezek közé tartozik egy gyorsreagálású szakértői csoport kialakítása, egy pénzalap létrehozása előre nem látott események gyors kezelhetősége érdekében, a szabályozás szigorítása és az átláthatóság növelése is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik