Nagyvilág

A török kormány szerint az EU vallási fanatikus

erdogan (erdogan)
erdogan (erdogan)

Azért, mert felszólították őket, hogy ismerjék el az örmény népirtás tényét. Erre nagyon ugranak a törökök. Gyorsan emlékeztettek is a nácikra. 

“Vallási és kulturális fanatizmussal” vádolta meg csütörtökön a török kormány az Európai Parlamentet amiatt, hogy az unió előző nap elfogadott határozatában felszólította Ankarát, ismerje el az örmény népirtás tényét.

A török külügyminisztérium szokatlanul éles hangnemű bírálatában azt írta, hogy az EP “újra megpróbálná átírni a történelmet az 1915-ös eseményekről”.

A tárca szerint az uniós parlament híres arról, hogy akadályozni akarja a Törökország és EU közötti kapcsolatok fejlődését. A minisztérium azt tanácsolta az EP-képviselőknek, hogy inkább azokkal a rémtettekkel foglalkozzanak, amelyeket saját országuk követett el az első és második világháború idején.

“Mi nem vesszük komolyan azokat, akik elfogadták ezt a történelmet és igazságot megcsonkító határozatot” – olvasható a tárca közleményében. Az uniós polgárok 42 százalékos részvételi aránya a tavalyi választásokon pedig már sejteti azt a helyet, amelyet ez a parlament az EU politikai kultúrájában elfoglal, írták. 

Az EP szerdán elfogadott határozatában többek között arra ösztönözte Törökországot, hogy az “örmény népirtás századik évfordulójával kapcsolatos megemlékezést tekintse lehetőségként a saját múltjával való megbékélésre”.

1915 és 1917 között főleg a mai Törökország területén az Oszmán Birodalom tömegével gyilkolta meg az örmény lakosságot, amit mindezidáig 22 ország ismert el hivatalosan népirtásként. Törökország a mai napig következetesen visszautasítja, hogy a történteket népirtásnak nevezzék, holott a mintegy két évig tartó művelet során legalább egymillió, örmény források szerint 1,5 millió örmény halt meg a deportálások, halálmenetek és tömeggyilkosságok során.

Recep Tayyip Erdogan török államfő szerdán kategorikusan elutasította, hogy eleget tegyen az EP kérésének, és már korábban lényegtelennek minősítette az uniós testület véleményét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik