Nagyvilág

Ferenc pápa elítélte a gender-elméletet

Ferenc-papa(650x433).jpg (Ferenc pápa)
Ferenc-papa(650x433).jpg (Ferenc pápa)

Ferenc pápa elítélte a társadalmi nemeket hirdető gender-elméletet, és - mint mondta - összefüggést gyanít a modern társadalom bizalmi válsága és a férfi-nő kapcsolat válsága között.

A katolikus egyházfő a római Szent Péter téren tartott általános audienciáján a nemek szerepéről szólva úgy fogalmazott, hogy az egyre gyakrabban válságba jutó kapcsolatok társadalmában a férfiak és nők közötti szövetség „újbóli felfedezésére” van szükség.

„A nemek közötti különbségek elhalványítása nem megoldást, hanem problémát jelent” – jelentette ki a katolikus egyházfő. Hozzátette, hogy a kortárs kultúra új tereket nyitott meg, és új szabadságot adott, ugyanakkor kétségeket támasztott. Ferenc pápa kifejezte azon reményét, hogy a gender-elmélet nem a modern társadalom frusztrációjának és beletörődésének a kifejezése, amely a szexuális különbségeket éppen azért akarja eltörölni, mert nem tudja azt vállalni.

Az egyházfő kijelentette, hogy a házassági családi kötelék „komoly dolog és nem csak a hívők számára”. Arra kérte az értelmiségieket, hogy ne kerüljék el az ezzel a problémával való foglalkozást. Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy növelni kell a nők szerepét a társadalomban és az egyházban. A család és a házasság, valamint a házasságon kívüli párkapcsolatok a központi témái az októberben a Vatikánban rendezendő rendkívüli püspöki szinódusnak, írja az MTI.

Ferenc pápa kijelentéseire reagálva az olasz melegek és leszbikusok szervezetei kijelentették, hogy a Vatikánban egyre erősebb “a szexuális különbségek miatti rögeszme”, és a gender-elmélet támadása a melegek és a nők ellen szól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik