Nagyvilág

A vatikáni török nagykövet szerint rágalmazott a pápa

Ferenc-papa(650x433).jpg (Ferenc pápa)
Ferenc-papa(650x433).jpg (Ferenc pápa)

Amikor az örmény népirtásra azt mondta, hogy népirtás.

Rágalmazásnak nevezte Ferenc pápának az örmény népirtásról mondott szavait a Törökország római szentszéki nagykövetsége által hétfőn kiadott közlemény. Az olasz sajtó szerint Ferenc pápa nem Törökország ellen beszélt.

A Vatikánnál akkreditált török nagykövetség közleménye szerint Ferenc pápának a Szent Péter-bazilikában vasárnap bemutatott örmény misén elhangzott szavai elfogadhatatlanok; népirtásról beszélni rágalom, a misén mondott kijelentések “politikai céllal meghamisítják a történelmet”.

Miután Ferenc pápa a XX. század első népirtásának nevezte az örmények 1915-ben kezdődött mészárlását, Törökország visszahívta szentszéki nagykövetét. Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter bejelentése szerint Ankara további lépéseket mérlegel a Vatikánnal szemben.

Ferenc pápa hétfőn reggel a vatikáni Szent Anna-házban bemutatott szentmise homíliájában az evangelizációról beszélve úgy fogalmazott: az egyháznak bátran és világosan kell beszélnie. “Nem hallgathatjuk el, amit láttunk és amit tudunk” – mondta Ferenc pápa, aki semmilyen utalást nem tett a Törökországgal kialakult diplomáciai feszültségre.

Vatikáni források szerint a szentszéki államtitkárságon nem okozott meglepetést Törökország reakciója. A Vatikánban ugyanakkor hangsúlyozták, hogy Ferenc pápa óvatos volt, és szó szerint annak a nyilatkozatnak a szövegét idézte, amelyet még II. János Pál és II. Karekin örmény katholikosz írt alá 2001-ben.

A Corriere della Sera című olasz napilap elemzése szerint Ferenc pápa az örmény népirtásról mondott szavaival a keresztényeknek a világ más országaiban jelenleg zajló üldözésére és legyilkolására akarta felhívni a figyelmet. A pápa fel akarta rázni közönyéből a nemzetközi közösséget – írta a Corriere.

Az újságban Andrea Riccardi történész, a Szent Egyed közösség vezetője hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa nem Törökországgal szemben foglalt állást. Ellenkezőleg a pápa arra akart emlékeztetni, hogy eljött a törökök és örmények közötti közeledés ideje, hiszen a két nép ma nem ugyanaz, amilyen 100 évvel ezelőtt volt.

Az Il Messaggero című római napilap úgy látja, hogy a Vatikánnal hadba szálló Törökország befagyasztotta az Európai Unióba való belépését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik